Bw akciófilmhez zenét írni sosem volt könnyű és hálás feladat. Ebbe már sokak bicskája bele is tört az évek során. Egy példa erre? Nem kell messzire menni, legutóbb éppen a Don 2 esett ennek áldozatául, vagy is inkább a zeneszerzői a SEL. Akik végül is azzal menekültek meg a csúfos kudarctól, a lebőgéstől (bár kaptak hideget így is rendesen), hogy a filmben, a filmhez valamennyire passzolt mindaz, amit amúgy magában nehezen lehetetett hallgatni filmzene címszó alatt. Pedig mondani se kell, mennyire fontos az, hogy a zene a képektől elszakadva is legyen legalább annyira értékálló és tartalmas, mint vele. Hiszen, ha a zenét vesszük elő, nem a filmet. De gondolom értjük miről van szó. Pritam is felfogta, csak neki sem jött össze, nem sikerült valami emlékezeteset, maradandót alkotnia.

Mellette szól az, hogy jobban és ügyesebben ugrotta át az akadályt az előbb említett SEL-nél, azonban még ez is kevésnek hat. Annak tükrében pláne, hogy milyen jó zenéket köszönhettünk neki 2011-ben. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy ezek többsége szerelmes balladák, jókedvű, szórakoztató muzsikák voltak, mint sem akciófilmhez készített ütemdarabok. Egyetlen mentsvára lehetett a film. Vagy csak lehetett volna, mert a web úgy tudja nem szerepelt olyan jól kasszáknál, ahogy azt várták előre. Persze ez nem jelenti mindjárt azt, hogy a zene is vele együtt bukott, de lényegében vele együtt bukott. Maga a soundtrack egyébként egy elég átlagos filmzenei album lett. Hagyományos Pritam fűszerekkel. Amit a zeneszerző sok remix még több auto-tune társaságában készített el. Szóval, ha az ilyesmi nem a barátod, akkor tuti nem is fogod szeretni. 

JIS Jagah Pe Khatam - a trailerből már ismerős lehet. Ezzel is kezdünk neki az albumnak, ami nevezhető theme songnak. Kicsit funky groove, elektronikus, technos, sok helyen csak über-coolnak nevezik. Hűvös, bizarr hangulat hatja át, bondszerű modern hangszerekkel alápakolva. Nem rossz-nem rossz. Fülbemászó is valamennyire, de a himnusz státusztól elég messze van, ami érzésem szerint lehetett volna belőle és talán titkon Pritam is ezt akarta vele. De relax, mert ami az eredetivel nem sikerült, az némiképp meglepetésre a remix formájában már igen, vagy jobban. Az album végére tekerve ugyanis hallhatjuk az eredeti chartbuster gyanús változatát. Egyértelműen jót tesz neki, hogy karcosabbá válik, plusz beatek kerülnek bele, ezzel is emelik a dal hangulatmércéjét. Végre egy nem teljesen felesleges remix Pritamtól.   

Jhoom Jhoom Ta Ja (Kyun Dooriyan) – az év Darlingja? Vagy Udija? Esetleg Hawaa Hawaaja? Ezek a dalok mind-mind eszünkbe jutnak akkor, amikor elsőre meghalljuk ezt, a korong második dalát. Amit az ismerősen csengő kelet-európai dallamvilág ölel körbe. A hangszerek közül a harmonika dominál, de ezen kívül is van pár szokatlan húzás benne. S bár az énekes Ritu Pathak, nincs annyira jó, mint Usha Uthup volt a Darlingban, de azért a kedves hangjával ő is elvarázsol minket még a sokadik hallgatás után is. A JJTJ egyszerre buja, és ha szabad ilyet írni, egyszerre „cigányos” lassú és csábító dal. De ha véletlenül mégis megunnánk, még ezen kívül két feldolgozásban újra beleszerelmesedhetünk. Itt már Ritu helyett, a női hangot, a férfi vokál (Pritam szokás), míg a rusztikus, keleti dallamokat az electronica beatjei váltják fel. A kettő közül a „film változat” a vonzóbb, Arijit Singh előadásában.  

Ho Gayi Tun és Buddhi Do Bhagwaan – az album leggyengébb számai, azért is veszem most egybe őket. A HGT addiktív cucc, olyan hipnotikus, monoton, auto-tune orientált. Robot és gépszerű, igazából vagy bejön vagy nem fajta. Mi inkább ez utóbbihoz tartozunk, ez most ez nem jött át így. De a BDB, Charlie dala sem. Ami ugyancsak egy a techno/hiphop/auto-tune mashup. Benne a színész Abhishek Bachchan is rappel, míg Shruthi Prathak pedig a női énekért felel. Mindhiába a próbálkozás, a zenei elemek keverése, mert ennél a videót nézni sokkal jobb és kellemesebb dolog.  

Dil Ye Bekarar Kyun Hai  - a szükséges romantikus dal a korongon. Egy Pritam specialitás. Tipikus szárnyaló ballada, egyszerű hangzásvilággal (egy kis elektronika meg spanyolos gitár riffek befigyelnek) a háttérben, és kiváló énekesekkel az előtérben. Mohit Chauhan és Shreya Goshal adják elő, ezt a mézédes, finom hangjaikon. Nagyon ragacsos, de nem giccses, inkább könnyed. Simán is hozzák ők ketten, ezzel a duettel az album legjobb zenéjét. Amihez készült is még két feldolgozás. Valahol ez érthető, érezhették, hogy jó számról van szó, de azért kicsit sok meg túlzás lett már. Van hozzá egy reprise változat, más fiatal hangokkal, valamint egy club house remixes is, viszont ezek közel sem tudják felvenni a versenyt az eredetivel. 

Összegzés: az alap ötösből (alant dragontape szállítja) három darab emelkedik ki. Abból is kettő az igazán jó, nyertes kategória. Ami pozitív, hogy a remixek és más feldolgozások között is akadnak értékelhető, többször is hallgathatóak. Ami negatív is egyben, hogy Pritam nem szokik le erről a szokásáról, mármint arról, hogy agyonremixeli az album egyes számait még kétszer, háromszor legalább. Az esetek többségébe ugyanis nem tud olyan újat mutatni az eredetinél, ami jobb is lenne azzal, azáltal. De ettől eltekintve még az elfogultságommal együtt is a Players ost csak 5/2,5 szinten mozog.