Feszegettem már, hogy Bollywood elsődleges célközönsége mindig is a hazai nézők – nem csekély méretű – tömege volt, azonban nemzetközi kapcsolatai is kiterjedtek. A volt Szovjetunió területei, Latin-Amerika, Afrika, a Közel-Kelet és Délkelet-Ázisa közönsége már évtizedek óta hozzájárul ahhoz, hogy Bollywood sztárjainak ismertsége és nézőszáma jócskán lekörözhesse a hollywoodi sztárokét. 

Az utóbbi évtizedben azonban a Nyugat is felzárkózik Bollywood csodálóinak – vagy más nézetek szerint: kihasználóinak – sorába. A nagy nemzetközi érdeklődés ugyanis nem lehet véletlen: India a XXI. század elején a világ egyik leggyorsabban fejlődő óriásgazdasága, aminek jóteményeiből a Nyugat valószínűleg nem szeretne kimaradni. Az, hogy Nagy-Brittaniában komoly kereslet van Bollywoodra, nem meglepő, hiszen számottevő indiai közösség él az országban. Például jelentős dél-ázsiai populáció él Birminghamban, így érthető, hogy az ottani Star Cityben, ami Nagy-Britannia legnagyobb multiplexe, 30 teremmel, 6 terem kifejezetten bollywoodi filmeket vetít, és az utóbbi évtizedben egyre több bollywoodi produkció végez a brit jegyeladási toplisták élvonalában. Ugyanakkor az ezredforduló környékén a Nyugat kifejezetten látványos akciók keretében váltotta profitra Bollywood világszerte erősödő népszerűségét – s bár ezen akciók egy része kifejezetten reklámcéllal használta Bollywood jellegzetes látványvilágát, mindez visszahatott a filmekre is, és tovább növelte az irántuk mutatkozó keresletet Európában és Észak-Amerikában. A kifejezetten kereskedelmi célú akciók közül kiemelkedik a New York-i Macy’s központi üzletének Bollywood kirakata 1999-ben, a londoni és manchesteri Selfridges áruházakban 2002 májusában megrendezett Bollywood season kampánya, vagy a Philips televíziókészülékek reklámja az 1990-as évek végéről, melyben álbollywoodi filmeket használtak.

A Bollywood iránti érdeklődés megnyilvánulásának vannak azért kevésbé közvetlenül üzleti formái is. 2001-ben a nem angol nyelvű filmek Oscar-díjáért folytatott küzdelemben a Lagaan című  bollywoodi darab bejutott a díjra jelölt legjobb öt film közé, majd 2002-ben a Devdas (r: Sanjay Leela Bhansali) világpremierjét nagy csinnadrattával a Cannes-i filmfesztiválon tartották.

Aztán Baz Luhrmann 2001-es Moulin Rouge című filmjébe építette bele a Bollywood iránti tiszteletadást, 2002 júniusában pedig a londoni Apollo Victoria Theatreben mutatták be Lloyd Webber Bombay Dreams című musicaljét. A Turner Classic Movies (TCM) 2003 nyarán tartott „Horray for Bollywood” fesztivált, az angol Channel 4 tévécsatornán évente van Bollywood szezon, és 2007 nyarán öt film erejéig a magyar televíziózásba is megérkezett Bollywood a Duna TV-nek köszönhetően. [1]

Jóllehet ennek gyümölcse inkább volt keserű, mint zamatos. Már csak azért, mert a legtöbb jól megvágva került a műsorkínálatba a nézők elé, ami miatt egy bw film élvezése élvezhetetlenné vált, nem csak egy tvfüggő számára. Az azóta eltelt időben is volt rá példa, nem sok persze, hogy megjelent A bwfilm a tévében, de sajnos ezek még ha nem is voltak összeagyonvágva, akkor is bw második vonalából jöttek, amelyek nem tartoznak a bw elithez, minőségileg teszem hozzá. Az megint más kérdés, hogy ezek a 3-4 órás filmek (erről lesz szó még) mennyire tudn(án)ak helyet kapni ebben a rekámközpontú tévézésben, azt hiszem semennyire. Bw nem itt fog előretörni, szárnyakat kapni, és tömegeket megmozgatni, inkább ne is legyen, amíg ez a zenékből, vagy cselekményből (a kettő egy és ugyanaz) való kiherélés jelen van. Ha meg mégis, akkor az új filmekkel kell kezdeni, mert azok között már akadnak rövidebb játékidővel futó táncoktól mentes, zenés montázsszekdvenciákkal megálmodott elég jó és fogyasztható fajták a széles közönség számára. Ez igen, működőképes alternatíva lehet, lehetne. 

Forrás: [1] Metropolis ezzel kapcsolatos száma, VT írása: Felfedezés...., ezt külön kiemelem most, mert elég sok az átvett anyag, és átfedés