Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Pappu nem tud táncolni

De rendezni már igen. Elég sok időbe telt míg leesett, hogy honnan is olyan ismerős Shakun Batra, az Ek Main Aur Ekk Tu rendezője. Talán soha nem is jövök rá, ha a trailer launchon, az egész itt van fent, nem kérdezik meg tőle (1:25), hogy tud-e már táncolni. Vagyis nem pontosan így és ezt, csak céloztak rá, hogy miből lett ő, a cserebogár, honnan indult el. Valamikor még régen, a Jaane Tu Ya Jaane Na egy zenés-táncos jelenetében volt látható, ahol cameozot egyet. A kérdésre válaszolva elmondta, hogy rámutattak és nem volt más opció, meg kellett csinálnia. Egyébként Shakun ott rendező asszisztensként volt jelen, később pedig a Rock On!!-nál ugyancsak hasonló feladatokat végzett el. Ezek után lépett most egy szintet (három év a difit azokhoz képest) az EMAET-val, hiszen ez már az ő rendezői debütje lesz. Várjuk. Itt a végére meg rokkoljon is JTYJN Pappu can't dance salaja, amiben 4:07-től csodálható meg SB és az ő tánc és léggitározós one man show mutatványa. 

0 Tovább

What happens in Vegas

Először is a ott a szex (yes/no), kétszer is szerepel benne. Erre külön figyeltem, a nagy tiltások miatt, erről ennyit. Maga az előzetes egy WhiV ripoff, valami olyasmi, nem is értem miért tagadták s tagadják le ezt a mai napig mindenhol a rendezők, producerek, vagy akárki. A sztori szerint két random ember arra kel Vegasban, hogy házasok, miközben 24h-val előtte még egyáltalán nem voltak azok. Az EMAET romkom, egy fodrász és egy munkáját vesztett építész különös története (10 nap), akik felrúgják a barátság követi a szerelmet majd azt követi a házasság kliséképletet, és a végéről kezdik el, mindezt jó zenével a háttérben, valentin napon. Nézős.

0 Tovább

EMAET és a szex

Mi a szitu? Az indiai cenzúra brigád - akarom mondani bizottság - azon rollerezik éppen, hogy a trailernek, annak egy jelenete miatt, ahol a két szereplő szexről beszélget, "A" felnőtt besorolást adjon vagy sem, mert azt gyerekek is nézhetik, láthatják és nem szabad nekik ilyet... hallani. Azt hiszem, picit felfújt lufi szagú az egész, hogy az Ek Main Aur Ekk Tut még többen várják. Olyan mézesmadzagos elhúzós, nem több. Már csak azért, mert az utóbbi időben több film előzetese is használt fuckot (Luv ka the end) meg be is mutatott middle fingert (Players). De igazából nem is ez a nagy hír, mert legfeljebb kivágják és a következő előzetes már nem fogja tartalmazni ezt a bizonyos párbeszédet (ez is fog történni), hanem az, hogy tényleg érkezik holnap, ennyi és annyi másodperc, perc, óra múlva már végre. A másik lényeg meg ott van a tovább mögött, ahol is egy új poszter bújik meg. Remélem, nem kell hozzá rózsaszín szemüveg, mert így is látod majd jól.

0 Tovább

Várlak még, EMAET

Imran Khan vblog újratöltve. Talán még emlékszünk is milyen volt az előző, már hogyan felejthetnénk el, most meg itt van a harmadik része lentebb, amin azt láthatjuk, ahogy a színész a kamerájával, azon keresztül mutatja meg, hogy mennyire izgalmas is lesz már az Ek Main Aur Ekk Tu várva várt első trailere. Meg mennyire humoros, meg mennyire drámai, meg mennyire érzelmes, meg mennyire mi minden még. Erről egy bizonyos Kareena Kapoor reakciói árulkodnak el neki, a számunkra, akit éppen a trailer nézése közben vesz fel s aki elmondani nem tudja milyen jó lesz ez, csak megmutatni. Na de most komolyan, ezek után tényleg van olyan, aki nem várja. Még öt nap!

0 Tovább

Posztereső

Legyen ez, ha már egy hónapja nem láttam belőle egy cseppet sem, lepotyogva az égből. Itt és most négy darab filmhez érkezik eső poszter formájában. Vegyük csak sorba őket. A TDP bemutatóig egy hét van hátra, annak érik a felkonf poszt, mert eddig el lett hanyagolva rendesen. A borító olyan igazi musicales hangulatú, a szexi Vidya Balanért meg nem csak én vagyok oda és vissza, hanem a többiek is. Aztán ott a Shortcut Rome, amiről ugyancsak nincs sok info itt a blogon, konkrétan egy darab se, bár ezt látva nem is érzek rá kényszert, ihletet, hogy változtassak rajta, ezen a helyzeten. Egyszerűen nem gyere be. A harmadik az EDT, a már jól körberajongott igen, amit nem ezért fogjuk szeretni, a semmilyen poszteréért, remélhetőleg lesz belőle még egy, vagy több. Az utolsó pedig az EMAET, ma is volt róla hírmorzsa, meg korábban meg még lesz is, amire tekintve (ofisöl?) rózsaszín vattacukor zizi nagynapszemcsi az egész, nagyszerű.

0 Tovább

calacitra

blogavatar

bollywood for breakfast. yikes.

Utolsó kommentek