calacitra

Az Imran Khan vBlog hatodik része eléggé relevánsra, és alkalomhoz illőre sikeredett. Azért na, sokat nem hiszem hogy gondolkodtak ezen - a tartalmon. De hát szép és jó, mondom még akkor is, ha a filmről ebben semmi nem derül ki, amiért az egész vlogozás megszületett egyáltalán. De ne legyünk ünneprontók, nene. Ne is. Hanem inkább álljunk oda képzeletben Bebo és Imran és mellé, és közösen kívánjunk ezt a 43543543x boldog boldog boldog új évet nektek. Oké. Ezt is tesszük akkor. A calacitra bw filmkekben gazdag új évet kíván, boldogat, boldogabbat, soha rosszabbat meg ilyesmit. Aztán nézzetek még több hindi filmet, hallgassatok még több desi zenét, még még. Ha meg bwszüzek vagytok, nos, most kezdjetek neki, amíg nem késő.       

Kezdem, hátulról. Nem is rossz, de nem is annyira jó. Talán olyan Amit Trivedi-s. Hiszen a tehetséges zeneszerző le sem tagadhatná, hogy az ő keze munkáját dicséri ez a filmzenei korong. Amit pont annyira hat át a frissesség és a változatosság, mint a korábbi munkáit. Azokat igen, amiket annyira de annyira szeretünk és a mai napig hallgatunk újra és vissza. Pl. a Wake Up Sidet, az Aishat, a Dev Dt vagy éppen az Udaant. Mindegyikre igaz, itt erre is, hogy hangulatban, a hangszerek felvonultatásában nem láncolja magát bw zenei világhoz, mint lmps lmpst a parlamenti kapuhoz. Eltér attól, de nem szembe megy vele, csak kikacsint más új stílusok felé. Kipróbálja, megkóstolja, hogyan is működik ez az indiai füleknek. Mondod erre rizikós, hát persze. De Amit a filmek Anurag Kashyapja, szóval nem nyúl mellé, nem téved vakvágányra, legtöbbször jó az, csak elsőre nehéz megbarátkozni vele. Pont ez volt a helyzet az EMAET munkájával is. Nézzük.

A title trackot már a trailer alatt imádtam, azzal nincs, nem is volt különösebb gond-om. Vele kezdődik az album, tehát nem is rosszul. Az EMAET nekem egy egyszerű szavakkal telipakolt könnyedén énekelhető életerős popos dalmóka, nem több, így lesz kurvajó. A második szám a Gubbare bár nem húzza le ezt a kezdést, de majdnem. Egyelőre nem sikerült megszeretetnie magát velem, pedig sokan csak az Aisha féle Shaamhoz hasonlítják. Soso, van is benne valami, a baj az, hogy ennél sokkal jobb, álomtelibb és szerethetőbb a számomra az. Ellenvélemény? Ezek után következik a desi Elvis szám az Aunty Ji, ami már korábban is bántotta a fülemet a video alatt. Azóta ebben sem történt nagy változás. Nem lesz kedvenc, a jazz amúgy se az én műfajom, itt lehet a probléma forrása elásva talán. Eddig összegezve a kiváló kezdés után nagy-nagy visszaesés volt tapasztalható.

De most mondom relax, mert újra magára talál a lemez. Éljen. Ami az Aahatein könnyű, lágy zenéjének köszönhető egyrészt. Pátoszos, lassú és érzelmes, valahol az Anjaana Anjaani jutott eszembe ezt hallgatva, ami nagyon pozítiv dolog. És ez még mind semmi. Hiszen a Kar Chalna Suru ott folytatja, ahol ő, az előbbi befejezte. Kicsit befigyelő jazzes elemekkel azért tarkítva, de szívre gyúrva fényt hoz az éjszakába. Fényt. Egészen addig, amíg tuctucba nem öltözik át két szám is. Kvázi remix verziók jönnek, ketten is. Az egyik a címadó dalhoz készült. Ez not bad. De komolyan. Ellene vagyok az ilyennek én, tudod te, szeretem a számokat azért amilyenek, az eredetiségükért. De azt is elismerem, hogy vannak, amik a táncparketten is megállják a helyüket még. Ez a szám pedig így ebben a formában oda is való. A másik remixes az Aahatein. Nem kell ezen se csodálkozni, hisz bevált módszer lett érzelmesebb számokat is megfűszerezni így. Az eredmény végtére is itt se rossz, de azért az oridzsinal az előzi.

Pontozda. A címadó trek plusz a rmxe, az Aahatein, a Kar Chalna Suru tartozik a jobbak közé. Ötből egy három és fél pötty pottyan is rá. Egy felet odaadtam neki, egyet meg elvedtem a remixek miatt, így igazságos. Kettő meg amúgy se jött be az öt eredetiből, szóval félutas, picit jobb korong lett ez Amit Trivedistől. Akitől volt már karcolosabb is, de azért ezért sem kell szégyenkeznie.

Messze, messzebb és még annál is messzebb van a címadó daltól. Fura az egész valahogy, nemgyerebe, és ezt még nagyon a látottak sem mentik meg. Ennél jóval több kell, hogy megvegyenek még még még jobban. De nincs baj, ez még csak a második az albumról. A neve az Aunty Ji, ami egy milf szong, ahogy egyesek elnevezték már, haha.   

A legutóbbi Imran Khan vblog bejelentkezés óta eltelt időben megduplázódott az ezzel és az  EMAET mozival kapcsolatos videk száma. Lássuk csak, lássuk. Előzetesen annyit, hogy talán, sőt biztos, a Karan Joharost nem lehet, nem fogják tudni überelni, de ha másért nem is, már azért megérte belevágni ebbe a kamerázosdiba.

Szóval két videó. Az egyikben a rendezőt láthatjuk, aki egyébként Bebo, állítja Imran, vagy mégsem, de azért a szpesöl effektek csodákra képesek ma már. A másikban pedig tényleg ott van Kareena Kapoor. Ami nem is meglepő, miután mindenki teljesen csalódott volt attól, hogy a korábbiban nem szerepelt. Egyébként pont ő ebben, az ötödikben fukarnak, zsugorinak nevezi Imrant, aki whaaaat, nem érti. De mi se nagyon. A következő vblogban elvileg erre kapunk majd a választ.