Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

How to make it in Bollywood

Avagy hogyan készült a hogyan készült és mit csinálnak ők, amikor csinálják. Bepillantás oda, ahol minden elkezdődik és befejeződik. Snitt. Engem mindig is érdekelt ez a része a filmeknek. Nem azért mert értek hozzá, vagy akár csak szeretnék, hanem mert egyszerűen jó látni miből lesz a kész anyag. Meg azt is, hogy hogyan jön létre pl. egy ilyen zenés-táncosbetét, egy bwprodukcióban, ami legtöbbször tényleg lenyűgöz és a retinámba ég.

Bw ezen jelenetei azt hiszem sok mindenhez vagy máshoz nem igen hasonlíthatóak. Talán, első blikkre még úgy tűnnek, tűnhetnek, mint ha csak klipeket néznénk valamelyik zenecsatornán. Ez egy eléggé általános és elfogadott vélemény, valahol kritika is, ami sokszor köszön vissza, találom magam vele szembe. De úgy gondolom, aki nem áll le egynél, és még párat megnéz belőlük, ezekből az rövid alatt szembeszökő különbségeket tud észrevenni azokhoz képest, azokkal szemben. S itt és most nem csak a nyelvezetre, a gyártó nemzetre, a zenére gondolok, ami annyira másabb, hanem a készítésére, a forgatására főként. Magyarán az összecirkuveniálására.

Ami közismert tény, hogy bw szeret gyors vágásokat használni, s azok ilyen esetben is élnek, megvannak. Általában sok képkocka másodpercet nem is időzünk el egy ponton, hanem sietünk tovább a másikra. Majd előfordulhat az is, hogy vissza-visszatérünk még ide, de akkor már ilyen-olyan plánokkal (premier, szuper) belőve, mergturbozza azt. A teljes feltunningolást viszont a sokszor soha nem látott helyszínekkel, azok minél több számú hozzárendelésével éri el. Ez utóbbiakban szerintem az a kulcsa, hogy el tudják adni nekünk, képesek vagyunk mi is odavágyni, azok után, amit ott láttunk. Sőt, ha eljutunk oda, ahhoz a bizonyos helyhez, akkor flesbekszerűen megismétlődik minden, ami megtörtént a filmben a betét alatt. Egy sima, mezei klipnél ilyen nagyon ritkán fordul elő. Aztán vannak még, dolgozik olyan beállításokkal talán, amik nem megszokottak, inkább egyediek és különlegesek, mint sem rosszak, ahogy azt a hiedelem tartja.

Azonban az idő halad, vele együtt változik ez is. A régi bwfilmek még gazdagon voltak tánccal megpakolva, ma már inkább a montázsszerű szekvenciák a dominánsabbak, amik hol haszálnak táncot, hol nem, hol pedig hibrid styleban a kettőt cserélgetik felalá a jelenetekben. De valami mégis ennek ellenére megmaradt. A - zene mellett - küldetése ezeknek a betéteknek, tánccal vagy anélkül. Pontosan az, hogy történeteket mesélnek. Csinálják ezt lineárisan, vagy időt nem ismerve. Utóbbit úgy, hogy napokat, hónapokat, éveket ugrálunk vele előre, miközben a dal elbeszéli hogyan jutunk ából a bébe. De bevált gyakorlat még a múlt felidézése is általa.

Ezeken kívül van persze még csomó más funkciója is a betéteknek. Lásd, amikor egy adott dologról szól, élőről, élettelenről, valakiről, valamiről satöbbi, de azt hiszem ha katalogizálni kéne őket, akkor mégis az érzelmek fiókba kerülne a legtöbb ilyen munka. Szerelemről, fájdalomról, örömről, szomorúságról, hogy csak a közhelyeseket említsem, ki tudja már hány és hány született bwban, de megunhatatlan mindegyik a mai napig. A titok talán ott van elásva, hogy mindegyik hordoz magában valami mást, valami újat - akár zeneileg (új dallamok), akár szövegben, akár a hátteret figyelve a helyszínekben, táncokban egyaránt. Nem véletlenül nevezzük, bwt az érzelmek bölcsőjének, mekkájának. Hát ezért.

A how to make it... az a sorozat lesz, amikor najd a színpad mögé lehet látni. Mert szerencsére akadnak ilyen videk, teszik fel promo, érdekesség gyanánt a filmesek a zt betétekből. Lájk. Úgy fest, vannak még olyanok, akiket még ennyire, annyira foglalkoztat ez, mint engem éppen. Elsőként itt a Don 2 Zara Dil Kohoz készített making video. Ami a többihez viszonyítva semmi különlegeset nem mutat vagy mond, szimplán csak azok mesélnek benne, akik részesei voltak ennek a készítésének. De mégis közelebb kerülünk ahhoz, hogy meglássuk, megértsük mi is zajlik ott, ilyenkor. Azt, hogy kik dolgoznak, vannak jelen, koreográfusok, énekesek, mindenféle rendezők. Vagy, hogy miket bakiztak bele a színészek, mennyire tudták azonnal beleélni magukat, megtanulni a lépéseket, a mozdulatokat már elsőre. Az egymás vagy a szám fényezése igazából nem zavaró, különösen akkor nem, ha azt látjuk, ahogy SRK bosszankodik, mert nem tudja a kártyás trükköt úgy megcsinálni, ahogy szeretné, kérik tőle. Mert van ilyen. Csek. 

0 Tovább

Don can forget the name of a person

but he won’t forget where he buried him. - mondja és mondja

0 Tovább

Hírpéntek

1) Ritesh Sidhwani twitteren nyugtat mindenkit, hogy nincs semmi baj és probléma a Don második részével, mert bemutatásra kerül majd december 23-án, ahogy azt kell. Relax ombre. Nem lesz itt semmilyen csúszás, hiába is perelték be őt, őket, az Excelt szerzői jogok megsértése miatt. A történet nem új, írtunk is már róla picit bővebben, ha rémlik. Mi persze hiszünk neki, mivel mégis csak azt szeretnék, hogy legyen belőle valami és lássuk már végre azt, ahogy a király visszatér.

2) Priyanka Chopra betör a zenebizniszbe. Ez már csak ilyen és így megy. A gyönyörű színésznő 2011-ben ennek az új szenvedélyének hódol. Az év nagy részében legalább is, vagy addig, ameddig el nem készül, nem lesz meg a végproduktum. Egyelőre a fontossági skáláján a filmezést is veri a debütalbum elkészítése és megjelenése. A legújabb hírek szerint még LAből Indiába se volt hajlandó visszamenni a Don 2 promo kedvéért, mert a zene az kell, sálálá. Most úgy néz ki, jövő évben érkezik az Ileana, de nem az év elejére, csak a közepére. Érdekesség, hogy Jay Sean írt néhány dalt a lemezre, szóval ezért, e miatt is ment ki LA-be PC.

3) Bréking: a Ground Zero találkozik Bollywooddal. Puneet Isaar I am Singh című filmje lesz az első, amely lőhetett be jeleneteket az egykori WTC helyszínén. Majd egy hosszú év kellett egyébként ahhoz, hogy az amerikai hatóságok engedélyt adjanak erre. Mivel úgy tartották - addig, hogy a PI ott forgatása, majd alkotása negatív képet mutathat róluk, az országról, mindarról, ami történt. Azonban később letisztáztak mindent a felek, s peace honolt mindenütt, szerencsére. NY mellett az IAS csapat még ellátogatott SF és LA-ba is. Így aztán a film 80%-a nem csoda, hogy Amerikában játszódik majd. Bemutató: december 2.

4) Mára Salman Khan lett bw egyik legkeresettebb színésze. Csak az utóbbi években olyan filmeket köszönhetünk neki, mint a Wanted, a Dabangg, a Ready és/vagy a Bodyguard című, amik egytől-egyig mind-mind sikeresek voltak. Ezek után, láttán megbízások, felkérések követik mindenhova. Már most pl. tudvalevő, hogy jövő évben megint érkezik két filmje a mozikba, az egyik az Ek tha Tiger, a másik a Dabangg 2. De a web szerint ehhez még érkezhet egy harmadik is. Mert Khan beleegyezett abba, hogy ő lesz a lead actor Subhash Ghai következő filmjében, ahova AR Rahmant is szeretnék még bevonni. A rendező-színész páros korábban már dolgozott együtt a 2008-as Yuvraaj alkalmával, így nem lesz ismeretlen és új a közös munka a számukra. Egyelőre annyit árult el a rendező úr a készülő filmről, hogy a scripten dolgoznak még, legalább hárman, s majd ha az kész van, csak akkor derül ki mindenre fény, színésznőre, címre meg mindenre, addig ti-tok.  

5) Hrithik Roshan rossz egészségi állapota miatt, annak ellenére sem lesz elhalasztva a január 26-ra tervezett, beígért Agneepath premier. Jóllehet a - mostanában beteges - színész be is fejezte a filmjét, de még egy dalforgatás hátra van belőle, ahol jelen kell lennie, nem is beszélve a promóciós tevékenységekről, amik majd csak most indulnak be, a hónap vége féle. Most annyi biztos, hogy tartják magukat ehhez a dátumhoz, de pl a Krrish folytatás már biztosan csúszni fog. Annak a forgatását még valamikor szeptemberben kellett volna elkezdeniük, de a színész nem éppen kedvező fizikai állapotára hivatkozva lett belőle október, november, most meg már december. De ha neki is állnak most elsején, ígéret van rá, akkor is csak februárban csatlakozhat hozzájuk Roshan.

6) Aamir Khan és Shah Rukh Khan együtt? Nem, nem egy filmben, csak egy vásznon. A legújabb hírek szerint ugyanis AK új filmje a Talaash bemutatója akár a Don 2 premier előtt, azzal együtt megtörténhet (célzások vannak rá erősen). S bár Reem Kagti filmjéig van legalább vissza hat hónap, de a bemutató esélye megvan rá már most, nem is kicsi - teszem hozzá. Mivel a producerek, korábban volt róla szó, az a Ritesh Sidhwani, Farhan Akhtar, akiknek a Don is köszönhető, ergo ahol összeérnek a szálak, ugye... Amúgy sok a spekuláció a filmmel kapcsolatban (Aamir rendőrt, Rani feleséget, Kareena prostituáltat játsszana), ezért is lenne jó felfedni valamit a közelgő alkotásból.    

0 Tovább

Hai Ye Maya

 

Az elsőnél ez jobban tetszik, de ennek most sem a zene a fő oka. Inkább csak az, azért, mert van pár eddig nem látott jelenet is benne. S bár csak egy perces a hossza, viszont olyasmi, amitől még inkább akarod magadénak a király visszatérését. Bumm.

0 Tovább

Dance of Destruction

 

Fan-fiction. Ránézve, tipikusan képregény cover érzés fog el. Szívesen venném is le így ilyen formában a polcról. Meanwhile in Don 2 azért befutott egy újabb poszter is, csak ez annyira üti, posztolni való volt vele szemben.

0 Tovább

calacitra

blogavatar

bollywood for breakfast. yikes.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek