calacitra

A két video song promo/trailer után ma félhivatalosan is megérkezett a soundtrack a Ladies vs Ricky Bahlhoz, azaz Chopra legújabb filmjéhez, aminek bemutatójára pontosan egy hónap múlva kerül majd sor. A zenei rendezők a Salim Sulaiman páros voltak, akik a sok közkedvelt ost után, nem kertelek, most ezzel itt egy kevésbé karcosat hoztak csak össze, a legnagyobb csalódottságomra, de szerintem nem csak az enyémre. Flopgyanús lett, eléggé. Talán a 3B után, vagy a miatt is jót, jobbat, ennél többet vártam, és akkor még azokról a munkákról nem is beszéltem, amik tényleg egybeforrtak a nevükkel a mai napig. Lásd Chak De India, Rab Ne Bana Di Jodi, Fashion, Aaja Nachle és sorolhatnám tovább még azokat, amik beelőzik minőségben ezt a mostanit.

Jóllehet zavarban azért nem lennék akkor se, ha a 7 számból álló LvsRB filmzenei korongból kéne egy értékelhető, élvezhető zenét kiemelnem, egy olyat ami igazán jól szól, még többszöri visszajátszás után is, mert az Aadat se Majboor pont ilyen (angolul). Sőt, talán a Thug Le is ott van még mögötte, amiért szívesen nyúlsz replay után vissza újra és újra. A baj csak az, hogy a többi háromért már nem. Azok már nem ez a szint, valahogy elsőre se ragadnak meg igazán, a két remixről nem is beszélve. /Amúgy az egészet hallgatva 3B deja vu fogott el/ Az arány kiolvasható sorokból úgy hiszem, nem is kell megmagyarázni. S miután bwban a zene a film marketingje, így nem tekinthető szerencsés alapozásnak az anyag. Viszont belefér, az is igaz, hiszen a Chopra név és a múlt egyedül is elég ahhoz, hogy a film sikeres legyen majd. 5/2

A hét zenéje. Pont egy olyan, aminek tényleg nem csak piciben van létjogosultsága, hanem nagyban is. A füles mellett ez bizony parkettre született, hogy mehessen rá a dansz, de nem agyonremixelve hero-ooo. Elképzelem, elképzeltem, passzol oda így, nem máshogy, hát hangfalat neki.

Amúgy érdekes, hogy ha nem hallanád, hogy énekelnek, milyen nyelven, talán le se esne a tantusz, hogy ez made in India erősen. Ebből is látszik, mennyire változik meg minden, ami ott a filmgyártással kapcsolatos. Persze ez se ma startolt el, csak fura, hogy bw zenei múltját, hagyományait még ha nem is fújja el a szél, de a nyugati behatás, a modern zeneműfajok trendjei miatt sokszor háttérbe vonulnak, sokszor meg kell, ugye. Hibriddarabok jönnek létre, akár nyelvszinten, erre példa egy másik ugyancsak ezen az osten található zeneszám, vagy akár műfajokat tekintve.

Ne értsetek félre, nem sírás, szájhúzás ez, a részemről legalábbis, csak megállapítás, ami a megkomponált filmzenei korongok minőségéhez viszonyítva hol pozitívan hol negatívan veszi ki magát. Itt, ebben az esetben, a Desi Boyz soundtrackről van szó, amin a SHND is szerepel, megint nem telitalálat valahogy azt érzem. Jobb, amit vártam, bár Pritam (Indiai egyik zeneigéniusza) nem szokott nagyon csalódást okozni, csak egyszerűen a remixek lehúzzák a lemezt a végére. S oké ma már bevált gyakorlat, hogy készítenek az albumon található összes számhoz, vagy valami nagyon slágeresnek, remix verziót, pl ott a Ra One, amit ezzel tettek tönkre szó szerint. Rendben, elfogadom. Van olyan, amit én is szeretek ilyen formában tálalva (a Billunál ez mennyire kajak már) vagy jobban is, mint az eredetit, viszont itt erről szó sincs. 

Ahogy hallgattam a soundtracket először, az elejétől kezdve, hát na sírni tudtam volna, örömömben. Régen volt már ebben az évben ennyire jó dallamtapadásos, rádióképes, zenebarát akkord pörgés-forgás, mint itt. Jól követték egymást  a számok, egyik színesebb volt, mint a másik, most komolyan. Hol rap, hola tüctüc van kiemelve, hol a bwmúlt köszön vissza, de nem zavaró e massza, teljesen befogadható, releváns, nem csak a bwzene fanoknak. Aztán a játékidő fele is coming, a remixeké a terep, és bumm, a kártyavár összedől. Értem én meg nem is, mire fel kell az ilyen, discoshit vagy mi. Tehetek róla persze nem hallgatom és bambi, ha nem tetszik a rendszer haha, azonban nem tudok úgy tenni mintha nem lennének ott akkor, amikor ezzel találom magam szembe itt-ott. Én inkább köszönöm szépen, megtartom az oridzsinált, de persze azt az érzést meg nem, hogy a Desi Boyz ost lehetett volna jobb is, sokkal jobb, amihez tényleg csak vágni kellett volna le előbb, nem ezt tenni vele. A feléig, nem egészig hallgatásra. 

Most aláfekszem egy picit az aktualitásnak.

Pár napja mutatták be a Soundtrack című bollywoodi filmet Indiában, ami nem más, mint az It's all gone pete tong remakje. Azmi? Talán ismerős lehet, igaz sztori egy életet merőkanállal faló djvel az élen, aki süket lesz, de nem adja fel és csinálja tovább azt, amihez ért, mégy ígyis-úgyis. Bennem ez mély nyomokat nem igen hagyott, alig-alig emlékszem rá, belőle, valamire, de bw szerencsére úgy fest igen, vagy csak jobban, mert ők most elővették, látnak benne potenciált. És nem annyira ismert színészekkel, komoly indiaiasítással vászonra is tűzték már.

Körüllőve: családi filmnek nem családi, masala meg pláne nem, de a fiatalokat még elkaphatja az OST. Bár ebben az évben a Shaitan mellett alig ha fog labdába rúgni akárki is ilyen szegmensre bepróbálkozva, de bw mindig képes arra, hogy ebből raklapnyi zenével, ilyennel az élen jó filmet tegyen le, valami mást, mint az eredeti, valami jobbat is akár, és most nem viccelek. Aki nem hiszi, annak trailer csekin. Ez alapján mondom, mindenképpen kortárs, modern vonalon mozog majd, nem oldszkúl formula, semmi esetre sem lesz az, lásd újfiatalok miatt, akikből dolgoznak, meg akikre, ugye. 

Maga a zene, az Ek manzil személyes kedvenc, a többi előtt jár, erről a visszahallgatások tanúskodnak. Valahogy belopta magát a fejembe és nem tud kijönni onnan, már elég régóta. A válasz azt hiszem a hangulat(á)ban keresendő. A szöveg nem bonyolult, sőt, a hindit nem beszélők, angolul itt érthetik meg, hogy miért mondom. Ebben pont annyira egyszerű, mint amennyire hangszerelése változatos, sokszínű, már-már izgalmas. Klasszikus és modern, egy az egyben. Jó kezdés, a ffi hang is rendben van, a zene legjobb része pedig 0:00 és 4:11 között van. Ott, igen ott. U.i.: és így promoznak rá.