Nem állok nagyon messze az igazságtól, ha azt mondom, hogy a Daft Punk szerzeménye van/volt/lett az idei nyár (év??) legnagyobb slágere. Olyan, mint az ex, kikerülhetetlen, mindenhol ott van már. Meg mindenki hallgatja, és ez alól az indiaiak, a bw színészek sem kivételek. Akik közül is most néhányan (Ranveer, Sonam, Alia, Yami stb..), plusz még másokkal együtt kiegészülve a Vouge Beauty Awards keretein belül, egy rögtönzött sóval ünnepelték meg magukat, és az egész díjátadót az említett zenére táncolva, plébekelve, kinek hogy. Persze nem kell ezt ennyire komolyan venni.

Szóval fogták magukat, meg a zenét, és twisteltek, mókáztak ami még a csövön kifért. Funfunfun. És bár minden tisztelem a nőké, szépek, gyönyörűek, de itt Ranveer Singh (aki egyébként nyert is valamit) mellett képtelenek voltak labdába rúgni. Vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy képtelenség volt. Pedig a férfiúi becsületet egymaga tartotta fent, rajta kívül csak a nők voltak, szerepeltek a videóban, de annyira magasiskolásan elrabolta a pillanatokat a többiek elől, hogy talán még nekem se lett volna esélyem ellene. És ez bók. 

A lényeg azonban az, hogy kissé rendhagyóan kezdjük el a hetet most, nem bw filmzenével éppen. De ettől még legalább annyira indiai ez nekünk, mint a filmeik szoktak lenni. Ha pedig azt veszem hozzá, hogy ennyire jól reggel régen indult már, akkor a hétkezdő, hétnyitó titulust már butaság is lenne memagyarázni. Mert komolyan, olyan volt, mint a reggeli kávé, pedig nem is kávézom.

Na de verdikt rántsuk, kapcsoljuk be, és adjunk neki, az előttünk terpeszkedő nem kimondottan hidegre sikeredő hétnek. Alapozzunk, burkoljunk, igyunk, de ne szívjunk ki magunkkal azért ozorán. És jótanács: kövessük is jól a bw híreket, olvassuk a blogot, mert jövő héten erre már nem lesz lehetőség. Csak majdmajdmajd utána. Egy hónap múlva pedig már itt se vagyunk. Get lucky, kidz.