Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

BoB - 2011: Filmes legek

Ahogy írtam már, az év legjobb 10 filmjének lelistázása átcsúszik a következő évre már. De ez nem azt jelenti, hogy legek nélkül is maradnánk. Kis évértékelő beszéd még előtte. Tessék. Enyém a szó. Nem volt olyan rossz év ez, de láttunk azért már sokkal jobbat is. Ha ez marad, ez a szint tartható, a feldolgozásokkal, a nyugati behatásokkal akkor elégedett leszek a jövő évvel is. Ami előzetesen a folytatások éve lesz, hiszen mennyi jó film kap maga mellé még egy kistestvért. De álljunk meg egy szóra, ne szaladjunk annyira előre, mert még 2011 van, az év utolsó napja, nézzük is meg addig mikből mik voltak A legek!

0 Tovább

Bob - 2011: A legjobb 20 filmzene

A bw film legszervesebb szerves része. Örökkön örökké. Az, hogy miért, arról tettünk már említést korábban, fel lehet lapozni. Ezért is úgy gondolom nem kell külön megmagyarázni, mint pl tegnap az item numbert. A zene világnyelv. A legjobb énekesek, zenészek képesek úgy érzelmeket adni, neked, hogy te nem érted, és mégis megérted, miről van szó. Ott legbelül. De sokszor nem kell mélyre ásni, elég csak zúzni rá az éjszakában, jól érezni magad rá, egy jót táncolni, vele, általa és miatta. Na ebből, de nem szigorúan csak ebből a szempontból bw az, akivel mindig minden körülmények között szituba lehet keveredni. Hol a diszkók népét szidják, hol a külföldit. Hol pedig csak örülnek neki, hogy van nekik ez a zene. Mert anélkül tényleg mit érnének ők. A zene az kell. Most jöjjön az év legjobb filmzenei válogatása, szerintem. A top 10, meg még egyszer ugyanennyien azok, akik lemaradtak erről, pedig nem tehetnek róla, vannak ők is olyan jók, hogy itt szerepeljenek. Mert megérdemlik. És ez nem ígéret. Kitkat.

0 Tovább

CNN: az év legjobb dala a Why this kolaveri di

Az a bizonyos. Ahogy a bemondó is mondja, Adele és bibör a levesben, megérkezett a kelet, most ezzel a tamil csodával, aminek sikerét még kálámbo se tudná kinyomozni. Mi azért megpróbáltuk egyszer már. A nyugat leülhet, egyes.

0 Tovább

BoB - 2011: A legjobb 10 item number

Hatásvadász jelenetek, szexuálisan provokatív tartalmak, hiányosan suitupolt csillagok, amik olcsószerű izgalmakat keltenek fel a tömegben, azaz az item number koncepció, ahogy azt a bírálói látják elsősorban. Igen ők, de nem mi, mert mi az érem másik oldalán állunk, akik pont az előbb kiemelt dolgokért szeretik ezt az egészet, látni újra és újra más-más csomagolásban feltálalva. Azt tehát, hogy mik jellemzik fő vonalakban az item numbert (ami egyébként annyit jelent, hogy tételszám, de a továbbiakban az eredeti elnevezéshez tartom magam) azt leírtuk, de hogy pontosan mi is ez a valami, azt megfogalmazni már közel sem olyan egyszerű. Még bw királyának Shah Rukh Khannak se sikerült egy interjújában - választ adni erre, akit pont arról kérdeztek, hogy egy adott filmben (AKK) item boyként tűnik e fel, vagy sem? Erre reagált úgy, hogy nem igen tudja mi is ez az IN valójában, mi tekinthető annak, mi nem, és különben is ruha volt rajta. Hah(a). Ha neki nem megy, akkor rajtunk a sor.

Az item number egy zenei különszám, teljesítmény, produkció lehet az indiai (nemcsak bw) filmen belül. Mondom lehet, mert nem törvényszerű, kötelező az alkalmazása, sok esetben pl a büdzsé nem engedi, de van úgy, hogy nem is számolnak vele. Egy indiai filmsajátosság, eszköz, kellék talán, aminek nem kimondott előfeltétele az, hogy a film része legyen, a megértést szolgálja, a cselekményt vigye magával tovább. Összehasonlításképpen majdnem olyan, mint a táncos dalbetétek a filmekben, csak azoktól azért különböznek pár pontban. Az egyik ilyet a cselekményhez való nem kötödést említettem már, a másik ami a legfontosabb is, hogy egy olyan színész, énekes, modell, sztár szerepel ebben (jól alulöltözve igen), akinek amúgy annyi köze van hozzá, a filmhez, mint neked vagy nekem. Semmi. Ő csak (dansz) cameozik egyet, mint ha csak felszállna a vonatra, utazna egy megállót, és aztán leszállna. A lényeg azonban azon az időösszmennyiségen van, amíg jelen volt, hogy mennyire lett hatásos, észrevehető, miben tűnt ki az átlagostól, a szokásos módszertől.

Aztán. Ha nő a sztár, aki szerepel az item numberben akkor item girlnek hívjuk (ebből van több), ha az férfi akkor item boynak. Egy külön csoport a modellek, a képzett táncosok világa. Mert ők nem színészek amúgy, csak megjelennek benne, hogy hírnevet szerezhessenek vele, ezáltal. Tudunk olyanról, akinek egyre futotta, de olyanról is, akinek ez lett az élete. Ő lett a legmegbízhatóbb, sikeresebb item girl lány Indiában. Van ilyen...És ahogy neki fontos ez a megjelenés, úgy fontos még a filmnek ez az item number. Mert mint minden mögött, itt is a pénz az úr. Megnöveli a keresletet a film után, piacképesebbé teszi, pr eszköznek vagy marketingnek se utolsó, és az se kizárható, hogy valaki ez miatt, a sztárral készülő item number miatt várja az adott mozit annyira vagy ha azt nem, magát a tételt. De nagyon long story e, külön posztért is kiált, egyelőre ennyi elég volt belőle, most inkább következzen 2011 bw filmjeiben látott legjobb 10 item number, szerintem. U.i.: a Dragontape összemaszalazta őket a végére, ott keresd meg majd jól, ha érdekelnek tényleg, összesen 35 perc.

0 Tovább

EDT képmontázs

0 Tovább

Zero Hour Mashup

Dj Kiran Kamath készítette ezt. Amit végighallgatva tényleg úgy vagyunk vele, hogy ilyen szempontból nem is volt annyira szar ez az év, bw filmeket tekintve. És tényleg.

0 Tovább

BoB - 2011: A legjobb filmposzterek

Igen a poszterek. Amit én csak kikerülhetetlen versenykategóriaként tartok számon, mert egyszerűen hozzátartozik a mindenkori filmélethez. Lehet nem számít annyit, mint egy zeneszerző vagy egy színész, hogy csak Indiára szűkítsem le kört filmválasztási szokásokat illetően, de azért, attól még szerves részét képezi jól. Hisz kérdés, ki látott olyan filmet, aminek nem volt posztere? Ha minimalista is, made in home, ha a szükséges rossz, akkor is van. Mi több árucikk, eladható, megvehető, ingyé' is megkapható, kiprintelhető xxxlbe. Hogy majd a faladat díszíthesse elsősorban. De füzet bekötésére, ajándék csomagolására is éppúgy megfelel. Ergó az alapvető funkción túl van mögötte még más. Egy dolog látni vele, benne valamit, amit mr. designer elkészített, mert. A másik dolog az mélyebben van. Ide tartozik a kinézet, a varázs, az impresszió, amit a filmről sugall, ha jól csinálják - sokszor már az adott film promotolás korai stádiumában, de utána is ha nem láttad még. Mondhatod persze nem nagy stuff ilyet csinálni PS-korban. Oké. De valahol nekem még így is fél művészet az, ahogy egyesek képesek olyan hasonló posztereket, plakátokat kreálni, mint amilyenek ezek itt lettek, öten a legjobbak, ebben az évben. Lássuk.

0 Tovább

Hírszerda

1) Emraan Hashmi nem fog szerepelni a Jism folytatásában, ezt ő maga vallotta be. Ahogy azt is, hogy volt róla szó, megfordult a fejében, de aztán úgy volt vele, hogy még egy erotikus thrillert nem akar elvállalni a Murder mellé. Az túl sok lenne már. Ugyanaz a műfaj. Meg amúgy is ő a Murder filmek arca, egy márka. Annak a szinonimája lett, amire büszke, még egy belőle az már önismétlés lenne, arra nincs szüksége se neki, se az embereknek. Aztán beszélt a Jannatról, amit három év után újra be mert vállalni, s ami az illegális fegyverkereskedelemmel fog foglalkozni a második részében. Valamint a Raaz franchiseban is feltűnik majd. Az idei Murder 2 és The Dirty Picture sikere után egy legalább ilyen jó Emraan Hashmi évet kívánunk és remélünk.

2) Bipasha Basu megéri a pénzét. A színésznő elméletileg egy item number keretében szerepelne, szerepelhetne a Dabangg telugu feldolgozásában, de egyelőre a gyártóval (Gabbar Singh) való kapcsolat felvétel után nem sikerült megegyezni olyan dolgokról, mint a pénz. Ami az első ugye. A hírek szerint Bipasha 1 crore kedvéért nagyon szívesen el is vállalná az item girl szerepét a moziban. Csak vállalná, ha odaadnák ezt neki, de nem tudják. Mert a másik fél mindösszesen 50 lakhot szánt rá erre a dologra, nem többet, nem 1 croret. A filmproducerek persze azóta is pörögnek ezerrel az ügyön, hogy létrejöjjön a megállapodás valahogy. De a kérdés az, hogy ki fog engedni?

3) Úgy tudni, most érkezett a hír, Shahid Kapoor visszautasította Vidhu Vinod Chopra legújabb filmjében, a Chitthiyanban való szereplési lehetőséget. A színész köszöni szépen, és szívesen dolgozna is vele, most, még, a jövőben, de pillanatnyilag szerelmi történetet nem akar. No szaga, no. A Mausam után úgy érzi, túl gyors lenne újra, megint egy. Valami más kell neki. De hogy mi, azt csak ő tudja. 

4) A Mumbai Mirror értesülései szerint Katrina Kaif is csatlakozhat a táncparketten Aamir Khanhoz az Aditya Chopra féle Dhoom harmadik részében. Ez mindenképpen újdonság lehet. Egyrészt mert nem nagyon számoltak ezzel, nem volt a terv része. Másrészt, mert AK és KK még soha nem dolgoztak együtt korábban. Ami ellene szól, hogy Aamir nem tartja magát jó táncosnak, szerinte neki idő kéne, amíg ez úgy menne, ahogy azt szeretné. Az első ötletbörzék eredménye szerint ezt az egész helyzetet úgy oldanák meg, mint a Doom 2-ben Hrithik és Aishwarya páros esetében. A hírt amúgy több helyről is megerősítették, a YRF is. 2012 márciusában lennének az első felvételek, de egyelőre koreográfus sincs, és a sztoriban is keresik a helyet, ahova beférne majd ez külön produkció.

0 Tovább

2 kép a Jokerből

Még az eddigiek mellé.

0 Tovább

Singularity poszter

Roland Joffé filmje Josh Hartnettel a főszerepben. Elvileg Cannes-ban mutatják be, majd jövőre. A történet? Valami nagy kontinenseket, időket átszelő epikus love storyt mesél el. Ami nem bw film, de Bipasha Basu és Abhay Deol nemzetközi karrierje ezzel a mozival veszi kezdetét. A film egyik része, szála a gyarmatosított Indiában játszódik. 

 

0 Tovább

Holnaptól BoB

Azaz Best of Bollywood. A 2011-es kiadás. Aminek a négy új fejezetével lesz megtoldva az eddigi megszokott kontent így az év végére. Tényleg olyanokkal igen, amik eddig még nem voltak se itt se blogszerte. Jó oké, nem is lehettek, hiszen a calacitranak is ez lez az első ilyen. A lényeg, hogy holnaptól kezdve az év utolsó napjáig megmondjuk (csak én, de imádom használni a T/1t) kicsiknek-nagyoknak, fanoknak-trolloknak, hamburgerzabálóknak-diszkóknépének miről is szólt, mitől volt hangos B-Town ebben az évben. Mindezt listákba rendezve, és erősen szubjektíven, szóval reklamációt a poszt élesítése után már egyáltalán de nem fogadok el. Annyit egyelőre, hogy képek, videók, zenék lesznek a középpontban és úgy fest, hogy a legjobb filmek listájára (az no1 már megvan amúgy) még várni kell a jövő év elejére (addig kritikák is befutnak róluk), de ettől eltekintve a bw filmes legekre számítani lehet és kell majd a négy nap alatt. Jöjjön, aminek jönnie kell. Startot neki.

0 Tovább

Soundtrack: Ek Main Aur Ekk Tu

Kezdem, hátulról. Nem is rossz, de nem is annyira jó. Talán olyan Amit Trivedi-s. Hiszen a tehetséges zeneszerző le sem tagadhatná, hogy az ő keze munkáját dicséri ez a filmzenei korong. Amit pont annyira hat át a frissesség és a változatosság, mint a korábbi munkáit. Azokat igen, amiket annyira de annyira szeretünk és a mai napig hallgatunk újra és vissza. Pl. a Wake Up Sidet, az Aishat, a Dev Dt vagy éppen az Udaant. Mindegyikre igaz, itt erre is, hogy hangulatban, a hangszerek felvonultatásában nem láncolja magát bw zenei világhoz, mint lmps lmpst a parlamenti kapuhoz. Eltér attól, de nem szembe megy vele, csak kikacsint más új stílusok felé. Kipróbálja, megkóstolja, hogyan is működik ez az indiai füleknek. Mondod erre rizikós, hát persze. De Amit a filmek Anurag Kashyapja, szóval nem nyúl mellé, nem téved vakvágányra, legtöbbször jó az, csak elsőre nehéz megbarátkozni vele. Pont ez volt a helyzet az EMAET munkájával is. Nézzük.

A title trackot már a trailer alatt imádtam, azzal nincs, nem is volt különösebb gond-om. Vele kezdődik az album, tehát nem is rosszul. Az EMAET nekem egy egyszerű szavakkal telipakolt könnyedén énekelhető életerős popos dalmóka, nem több, így lesz kurvajó. A második szám a Gubbare bár nem húzza le ezt a kezdést, de majdnem. Egyelőre nem sikerült megszeretetnie magát velem, pedig sokan csak az Aisha féle Shaamhoz hasonlítják. Soso, van is benne valami, a baj az, hogy ennél sokkal jobb, álomtelibb és szerethetőbb a számomra az. Ellenvélemény? Ezek után következik a desi Elvis szám az Aunty Ji, ami már korábban is bántotta a fülemet a video alatt. Azóta ebben sem történt nagy változás. Nem lesz kedvenc, a jazz amúgy se az én műfajom, itt lehet a probléma forrása elásva talán. Eddig összegezve a kiváló kezdés után nagy-nagy visszaesés volt tapasztalható.

De most mondom relax, mert újra magára talál a lemez. Éljen. Ami az Aahatein könnyű, lágy zenéjének köszönhető egyrészt. Pátoszos, lassú és érzelmes, valahol az Anjaana Anjaani jutott eszembe ezt hallgatva, ami nagyon pozítiv dolog. És ez még mind semmi. Hiszen a Kar Chalna Suru ott folytatja, ahol ő, az előbbi befejezte. Kicsit befigyelő jazzes elemekkel azért tarkítva, de szívre gyúrva fényt hoz az éjszakába. Fényt. Egészen addig, amíg tuctucba nem öltözik át két szám is. Kvázi remix verziók jönnek, ketten is. Az egyik a címadó dalhoz készült. Ez not bad. De komolyan. Ellene vagyok az ilyennek én, tudod te, szeretem a számokat azért amilyenek, az eredetiségükért. De azt is elismerem, hogy vannak, amik a táncparketten is megállják a helyüket még. Ez a szám pedig így ebben a formában oda is való. A másik remixes az Aahatein. Nem kell ezen se csodálkozni, hisz bevált módszer lett érzelmesebb számokat is megfűszerezni így. Az eredmény végtére is itt se rossz, de azért az oridzsinal az előzi.

Pontozda. A címadó trek plusz a rmxe, az Aahatein, a Kar Chalna Suru tartozik a jobbak közé. Ötből egy három és fél pötty pottyan is rá. Egy felet odaadtam neki, egyet meg elvedtem a remixek miatt, így igazságos. Kettő meg amúgy se jött be az öt eredetiből, szóval félutas, picit jobb korong lett ez Amit Trivedistől. Akitől volt már karcolosabb is, de azért ezért sem kell szégyenkeznie.

0 Tovább

Hosanna több nyelven

Összesen három az. Egy. A tamil, ami az eredeti. Kettő. A telugu feldolgozás. Három. A hindi átirat. Minden ugyanaz bennük (szöveg, énekes), csak a nyelv más. Mégis ha választani kéne, akkor a tamilt mondanám a legjobbnak közülük. Talán, mert az volt első szerelem, azt hallottam először. Vagy inkább mert, tamilra írták direkt. Olyan ez, mint amikor valamelyik énekesre dalt írnak, és csak ő tudja azt úgy elénekelni. Na ez is hasonló. Lehet neki iksz nyelvű feldolgozása, mert az eredeti a legjobb. Csak úgy, csak vele hangzik tökéletesnek, igazinak. Vagy nincs igazam?

0 Tovább

O Saiyyan

Zen(e)és videó azoknak, akik várják már az Agneepatht. Nem kicsit, nagyon. Meg azoknak, akik nem, mert ettől fogják várni. Mikor jön már?  

0 Tovább

Ek Deewana Tha trailer

Valamit nem elég egyszer megnézni, legalább háromszor kell. Gautham Vasudev Menon filmje pont ilyen. Hiszen a VTVt, tudod 2010 tamil és az utóbbi idők legjobb romantikus filmjét, a telugu remake után két évvel később már a hindi változatban is bemutatják a színházakban. Tényleg ugyanazzal a sztorival, csak más helyszínekkel meg szereplőkkel (igen már harmadjára). Erről már volt szó, lapozz hát.

A lényeg? Most trailert is kapott (közben volt music launch is már). Nézem-nézem, és az egyik szemem sír, a másik nevet. Örülök neki egyrészt, mert ez az az alkotás, ami teljesen megérdemelten kerül a vásznakra újra és vissza. Van aki pl az eredetit már 60-szor látta!, szóval így kell nézni a helyét, betonbiztos na. Másrészről tudva, látva milyen is volt a tamil oridzsinal verzió, nehéz lesz azt neki megközelítenie. Már a telugu se lett annyira sikeres, így olyanban reménykedni, hogy ez majd jobb is lesz annál, hülyeség. Innen jön a félelem és reszketés része az EDT-ban. De komolyan cáfoljon rám, ha tud!

0 Tovább

Aunty Ji

Messze, messzebb és még annál is messzebb van a címadó daltól. Fura az egész valahogy, nemgyerebe, és ezt még nagyon a látottak sem mentik meg. Ennél jóval több kell, hogy megvegyenek még még még jobban. De nincs baj, ez még csak a második az albumról. A neve az Aunty Ji, ami egy milf szong, ahogy egyesek elnevezték már, haha.   

0 Tovább

Boldog karácsonyt!

0 Tovább

7zenéje: Chikni Chameli

A remake dal, ami abban a remake filmben lesz. Meg az amihez egy Katrina Kaifos item number is készült, de nem szerettük. Nagyon nem. És most mégis a hét zenéje lett. Ki érti ezt? A válasz egyszerű. Mert akármennyire lett az a promo furi, gyenge rossz, és a többi, attól még maga a dal szépen és nagyot szól. A refrén pl. első hallása szerelem volt. Úgy gondolom, a siker kulcsa az eredeti marathi gazdag zenei eszközparkban van. Ahonnan át is emeltek dolgokat persze. Ettől lesz olyan intenzív, addiktív az egész "népdal", mint amilyen is valójában. Vonzó, gyors, különböző hangszerekkel operáló. Ahogy kezdődik pl. az éppen tipikusan marathis. És utána bár változtattak rajta, de az a zenei kompozíció, ami a Kombadi Palalit jellemezte alapjáraton, az megmarad itt is mindvégig. Erre jön rá még Shreya Goshal éneklése. Aki helyett igaz el tudtunk volna képzelni mást is, de vele lett ilyen jó ez Chikni Chameli, így inkább nem mondunk semmit kontra. Annyit azonban lefogadok, hogy az év első pár hónapjában mindenhonnan ez a dal fog folyni. Pauuwa. 

0 Tovább

Agneepath poszter

0 Tovább

Tere Naal Love Ho Gaya

Azt mondja a trailer, hogy februárban jön. Hm. Számoljunk is utána, mert van itt már nekünk egy Ek Main Aur Ekk Tu, egy Jodi Breakers, egy Gali Gali Chor Hai, nem kevés, de hát a Tere Naal Love Ho Gaya nélkül nem lenne teljes a hónap. Ami amúgy ezt a felhozatalt nézve nagyon romantikusra és komikusra, akarom mondani romkomosra sikeredett. Vagyis fog, ha a filmek is úgy akarják, a nézők biztosan.

Tehát TNLHG, amiben Genelia és Ritesh szerepel, akik a bemutató napján már egy párt fognak alkotni. Korábban írtam is róla. A film sztorija kábé annyi, hogy a fiú elrabolja a lányt, aki ahelyett, hogy helpmet ordítani, segít neki minden bajos tervét megvalósítani. Aztán beleszeret. Vagy belészeretnek. Érted.

A trailert nézegetve picit Jab we met dejavum volt. Csak itt a komédiára még jobban rámennek, és a dráma marad otthon. Romantika az persze lesz, de a színészek egyszerűen megkövetelik azt még jobban. Az biztos, hogy kémiára itt fel kell készülni, micsoda páros wow.  Vicces, megnyerő, tetszik. És a zenét kiemelném még. Hát intenzív lesz ez a február. Már-már moziba beköltözős.    

0 Tovább

Ferrari Ki Sawari

Egy film a 3 idiots készítőjétől, Rajesh Mapuskartól. Írta (és producer) Vidhu Vinod Chopra, a főszerepben meg ott van Sharman Joshi. Aki pont ebben a moziban debütál vezető színészként. Eddig ugyanis mindig mellékszereplő volt, ahol ugye nem ő, hanem mások voltak a középpontban. Adva van tehát a klisékérdés, hogy vajon elbírja e a válla azt a terhet, amit ezzel a főszereppel magára vett. Egyrészt az közel sem biztos, van benne igazság, meg abban is lehet, amit mondanak róla, hogy nem érett meg rá. /egyébként korábban még SRK-val is összeboronálták a mozit/

De azért mégis mellette szól, hogy csak is jó filmekben láttuk, láthattuk már. Pl. a Life in a Metroban, a Rang de Basantiban, Sorry Bhaiban, az említett 3 Idiotsban! És pro még, hogy bizonyított drámában, komédiában, szóval mindenhol megállta a helyét, sőt ki is tűnt, én speciel külön örülök neki, hogy filmet kapott. Az meg csak a hab tortán, hogy kik állnak mögötte, rendezők, írók éppen. Ezek után a hype glória, ami körülveszi a valamikor áprilisban bemutatásra kerülő Ferrari Ki Sawarit egyáltalán nem véletlen.

Napokban befutott ez a teaser is hozzá. Persze sok mindenre nem nagyon jó #minekvan, mert a sztorira meg ilyenekre sem derül fény benne, de mégis regisztrálták, hogy jönnek, nem szabad elfeledkezni erről a darabról sem. Az pedig, hogy mi sül ki ebből majd a végén, nem tudom, csak reménykedjünk, hogy all iz well lesz.

0 Tovább

Gali Gali Chor Hai

Azzal az Akshaye Khannaval a főszerepben, aki nekem nagyon eltűnt (nem egyenlő a hiányérzettel) mára a bw filméletből. Oké-oké most is forgat, sőt az utóbb időben is voltak filmjei, az imdb segít, de valahogy azok nem voltak egy Racek, Dil Chachta Haik, vagy Salaam-E-Ishqek, Aaja Nachlek stb. Nem emelkedtek ki a filmtömegből, nem voltak olyan jók, pedig látjuk, láttuk mire volt képes régen AK, miért szerettük, ha szerettük igazán. Kérdés akkor, hogy ennyire eltűnt volna a süllyesztőben? És tényleg ennyire el lehet tűnni, vagy inkább sohase de nem volt benne több annál? Kipukkadt egyszerűen? Az biztos, hogy a nem éppen kiemelkedő darabok ellenére, dacára is készülnek még Akshaye Khanna filmek.

Itt a Gali Gali Chor Hai, amit Rumi Jafferey rendezett. Vígjáték! lesz, amiben szerepelni fog még Shirya Saran és Mugdha Godse is többek között. Valamint, ha minden igaz egy item numberre is van esély, Veena Malikkal az élen. Bemutató meg februárban, még az elején, de khm, az EMAET és a Jodi Breakers mellett. Pont elfér oda, vagy NOT -- jaj szegény. Előzetesen annyit tudni a filmről, hogy a korrupcióval foglalkozik majd meg a dirty politikusokkal, #nemtetszikarendszer. Ahol az áldozat lesz Akshaye (Mr Bharat a common man), a feleség Shriya, míg Mugdha egy call center munkatárs. Trailer is van hozzá már (a poszterről inkább nem beszélek). To slap the system. 

0 Tovább

Jodi Breakers poszter

Amit eddig tudni kell és lehet róla, azt már tudjuk, ugye. A plakát szerint In cinemas feb 2012. Tehát nagyon úgy fest, hogy az Ek Main Aur Ekk Tu ellen dobják be, abba a mély vízbe. Izé, ezért sok sikert neki. Ilyen posztert meg, hasonlót, mintha láttam volna már. Haha.

0 Tovább

Agneepath trailer

Nem csak e trailer alapján mondom-érzem-érzékelem, de 2012 első olyan bw filmje lesz, ez az Agneepath, amivel számolni kell. Majd. Később is. Remake egyébként, amiben, amivel Hrithik Roshan újra felzárkózhat a Khanok mögé. Szerintem meg is teszi, mert ez a három perc így elég sokat ígér. 

0 Tovább

Players, Talaash, Tere Naal Love Ho Gaya poszterek

Mi kell még?

0 Tovább

Üzenetstop

Good people die, but their goodness stays alive.

via mfb

0 Tovább

Ek Main Aur Ekk Tu (video song)

0 Tovább

Dushman Mera

Kis esti látnivaló Romaval meg Donnal. A zenét direkt külön nem teszem hozzá, a véleményem megvan róla, mondottam volt. A lényeg az, hogy már csak két nap a premierig, kvázi ezzel itt az utolsó promokat rúgja. Egyébként meg ez most nem annyira jön be. Még videoügyileg se. Pedig Priyanka, pedig Srk. 

0 Tovább

Yeh Zindagi Bhi

0 Tovább

Dam 999 filmzenék az Oscar listán, a legjobb negyvenben

A cím úgy gondolom önmagáért beszél. Ezt látva India maestroja AR Rahman pl le is nyilatkozta már, hogy nagyon reméli és örülne is neki, ha a Dam 999 egyik dalának - a háromból - sikerülne majd megnyernie a 84. Oscar legjobb eredeti filmzene kategóriáját. Arról persze nem beszélt, hogy először még a végső jelölésig kéne el-eljutnia, de mindenesetre már az is nagy eredménynek számít, hogy ebben a negyvenben ennyi dallal is képviseltetheti magát, egész Indiát. 

Ezek a zenék amúgy egy bizonyos Sohan Roy és Ouseppachan keze és füle munkáját dicsérik. Az énekesek pedig név szerint: Hariharan, Shreya Goshal, Suchit Suresan, Suvi Suresh,  Shakti Shree és az említett Ouseppachan. Maga a soundtrack össszen kilenc dalt tartalmaz, s ebből pontosan a Mujhe Chodke, maga a theme song, és a Dakkanaga nevezetű van versenyben az Oscaron, még. Érdekesség lehet az ost többnyelvűsége. A kilenc trekkből csupán 2 hindi, öt darab angol, míg a maradék kettő malayalam. 

Vélemény. Igazándiból hazudnék, ha azt mondanám, hogy csak ebben az évben nem hallottam jobbat bwból. Mert hallottam. Magyarázat: az Oscar nem én vagyok. De tökmindegy is, mert ezek vannak, ergo most ebből kell választani. Nézzük. A theme song halovány, a Mukjhe Chodke már majdnem jó, csak majdnem. Viszont a Dakkanaga az jóságos (a dewplayer szállítja idele), olyan amiben látok esélyt, nem is a nyerésre, hanem talán a jelölésre. Jóllehet ez elfogultság, a merő optimizmus beszél belőlem, meg az, hogy a többi 37 nagyon ismeretlen a számomra, oké. Azonban AR Rahman jó példa arra, hogy bármi minden megtörténhet. Drukk nekik. 

0 Tovább

Indiaworld

Ez a portfólió még mindig zseniális. Tud lenni tényleg úgy, hogy sokszor semmi szép és öröm sincs benne. Hiszen nézzed csak, itt nem, közel sem azt látjuk, mint a filmeken. Itt India bizony a rosszabbik arcát fordítja feléd. Oké nem is főként ezeken a képeken, de van ott ilyen bőven, ahonnan ez a pár személyes kedvenc jött, újralapozva.

 

0 Tovább

Készülget a Heroine

Készülget. Inkább nehezen és lassan - mondom így. Mert Madhur Bhandarkar új filmje körül egyszerűen mindig történik valami. Valami rossz. Most éppen arról nyilatkoztak, hogy csúszni fognak picit az előre lebrénsztormingolt forgatás - februári - második nagy menetével. Az ok közismert: esküvő. De mielőtt még ebbe belemennénk, a részletekbe, azért ne felejtsük el, hogy egy nagy dráma már van mögötte. Ami, ami legalább akkora volt, hogy abból is lehetne egy filmet csinálni. Based on true story kezdettel. Nézzük is meg, hogy pontosan mi volt ez?

A baj forrása maga a Heroine, akiről szól a film. Pedig kezdetben minden jól ment és akkor még a tervek szerint haladtak vele. A forgatókönyv kész volt, a színészek az első actionra vártak, mint pl. Aishwarya Rai, akié a vezető szerep lett, s akire a rendező választása is esett. Mindeközben együtt jelentek meg a 2011-es Cannesi filmfeszten is. De aztán egyszer csak kiderült a sztárról, hogy terhes. Na bumm. Ez lett a bűne, amire, amiért Madhur végül kihátrált mellőle.

Ezek után hiába állította Rai, hogy februárban már újra tudna dolgozni a projekten, a rendező nem ért rá megvárni. Inkább új hősnő után kezdett el kutatni. Addig, amíg meg nem találta Kareena Kapoort. Újra. Mert a dolog pikantériája, hogy Rai előtt még vele akarta megcsinálni a filmet, de aztán jött a képbe Rai. A kör nyertese végül Bebo lett, aki aztán elvállalta a Heroinet. A rendező úr legnagyobb örömére.

Ami most úgy eddig tarthatott? Talán. Nem, nem arról van szó, hogy Kareena is terhes, vagy kilépne, kiléptetnék, hanem az esküvőjéről, amire februárban fog sor kerülni, pont akkor, amire a forgatást ütemezték. És hát Bebo nem hajlandó a forgatás kedvéért lemondani csak úgy erről a fontos eventről. Megértjük. Madhurnak is meg kellett, ha már ennyire nehezen jött össze neki eddig a dolog. Hát rábólintott.

A jelenlegi hírek szerint így a Heroine munkálatokat február végére halasztják. De egyes források tudni vélik, hogy ez nagyon optimista nézőpont, mert lehet ebből április is csont nélkül. Ezzel meg pontosan az a fő bibi, hogy így már nem csak a forgatás csúszik, hanem maga a film is, annak a premierje. Ez azonban már egy következő történet meséje. Addig is van idő, a tovább mögött megbújó kép és vidanyagot megnézni a forgatásokról.

0 Tovább

Filmfare Awards. Az 57.

Amit tudni érdemes és kell róla, hogy a Filmfare Awards az ötvenes években jött létre. Ez az Oscarhoz hasonlóan a filmkiválóságokat, a minőséget értékeli és díjazza, mindezt egy hatalmas gála keretében. Ami így az év egyik legjelentősebb eventjei közé tartozik, és különleges helyet foglal el az indiai filmipar életében. Most a napokban jelentették is be egy sajtótájékoztató keretében, többek között Imran Khannal az élen, hogy az 57. Idea Filmfare Awardsra 2012 január 29-kén kerülhet majd sor, a tervek szerint. Ahol aztán a 2500. Black Lady is gazdára talál majd. Imran egyébként úgy nyilatkozott a díjról, az egész FA-ról az újságíróknak, hogy számára fontosabb, sokkal a nézői reakció. De ha valaki a munkáját így értékeli, megdíjazza, akkor azt természetesen nem utasítaná vissza. Aztán arról beszélt, hogy az utóbbi két évben Ranbirral közösen voltak a házigazdái az eseménynek, és most is szívesen elvállalná. 

0 Tovább

Why This Kolaveri Di

Megérkezett India válasza a Mizura. Én legalábbis így jellezném, ha valahogy kellene. Talán azért, mert kábé olyan faékegyszerű, mint a legoszong. Vagy nem is. Ez ez ez még annál is puritánabb. De mégis működik, - sőt jobb annál. Miközben ez is hatalmas fun és tök random az egész, mintha csak mikrofonerőpróba menne onetwothreefour. Beleszövegelésekkel, rászámolásokkal, visszakérdezésekkel. Amik mind-mind lehetnének zavaróak, pont annyira, mint a zene és táncjelenetek fel-feltűnése az indiai filmek cselekményeiben, de nem. Erről egyáltalán szó sincs. Simán szerethető. És egy idő után már bele is mászik a fejedbe. I am sing song, flop song, oke super mama, ready? Ready.

Lássuk akkor. A Why This Kolaveri Di a fenti példával egyetemben azért is jó különösen, mert nem veszi vérhalálkomolyan magát. És így nem tud műnek mutatkozni, nincs ideje giccseskedni, magyarán viszlátot intünk vele a modorosországnak! Valamint még újabb jó példa lehet arra, hogy a kevesebb néha több, meg az egyszerűség az egy nagyszerűség. Semmi kuelhu, semmi ordibálás, semmi overacting, a dáptep se (t)rendel, ki van kerülve az összes jól. Szerencsére. És nem csak ettől, de ettől is lesz egyedi igazán.  

Az persze nem új, hogy alapból ilyenre tervezték = made in India. Tudom. De azért mehetett volna a másik irányba is, jobban. Hiszen lássuk be, India tele van szép zenei szerelmi giccses balladákkal, n+1-re megvolt az esélye. De ez inkább más lett. Inkább szórakoztat, a szerethetőfaktora, ami kicsúcsosodik na meg a ritmus ami számít benne. Olyan sláger, amire táncolnak japánban, amit feldolgoznak angolul, amire énekel kicsi és , öreg és fiatal országszerte és amitől még a führer is kiakad ("the lyrics don't make sense"). Ott van mindenhol, mint a vírus, a 25 milka nézettséggel, pedig nem érted, sokan nem is értik miről szól.   

A szerelemről, A szerelemről. A háttértörténete a dalnak annyi (ami a közelgő 3 című tamil film egyik zenéje), hogy a lány visszautasítja a fiút, aki aztán (ittasan) énekelve próbál rájönni arra, hogy miért is tette ezt ő vele. És itt jön képbe a következő csavar, amitől megint csak egyedinek tekintem a WTKD-t. Hogy hétköznapian tálalja az egyszerűség mellett az üzenetet, vagy inkább az érzelmeket. A fiú szimplán az utca embere, aki lehet bárki, akárki a helyén, a helyében, mert ezt támasztja alá a nyelvezete is. Ettől is lesz olyan közvetlen.  

Mert feltűnt gondolom, hogy fura a nyelvezete. Segítek: tanglish. Ami a tamil és az angol nyelv(ű szavak) keveredéséből jön létre. A zeneszerző el is árulta, hogy egyébként nem is csinált mást, mint leírta egy papírra azokat az angol szavakat, amiket használnak ők a tamil nyelvben, mint "te én tehén", majd összemaszalázta rímekbe formálta, vagy ha nem nem, és ennyi. Csiribá, létrejött a dal. Nem nagy tudomány, nem is láttak benne semmit, ennél többet, de miután kiszivárgott a weben, és egyre többen meghallgatták, szerették, nem volt kérdés a véglegesítése zenében, és videóba való formába öntése. 

Szumma. A zene már kb egy hónapja tartja izgalomban az embereket. Ami a filmnek pl kiváló marketing. El nem tudom képzelni, csak ezért mennyi ember fog betévedni arra a mozira. Ja és hatalmas verseny folyik a feldolgozási jogokért is. Jelen pillanatban a győztes Akshay Kumar, aki - megelőzve SRK-t -, rendelkezik azzal, hogy punjabi, hindi vagy akármilyen nyelven ő vele éljen tovább a lelke a szelleme a dalnak. Érdekesség még, hogy azóta már élő sóban, a tévében is debütált a dal, ahol a fiúk zsebre tett kézzel, olykor már fletos táncmozgással is hatalmas sikert arattak. Végezetül pedig. Még itt a promo video aláfeliratozva minden egyes betűvel, Shruti Hassannal! meg egy olyan vélemény, ami a legjobban igaz rá: "I have no idea what he's saying, but i love this song".

0 Tovább

"Őrült egy ünnep a fiatalság"

0 Tovább

Hírhétfő

1) A Kabhi Khushi Kabhie Gham egy egyedi film, amit nem lehet megismételni. Karan Johar meg se próbálja, fél tőle azt mondja, így biztosan kizárható a folytatás. Azaz ha látjuk is valaha újra ezt a hat szupersztárt (Amitabh Bachchan, Jaya Bachchan, Shahrukh Khan, Kajol, Hrithik Roshan és Kareena Kapoor) együtt egy filmben, akkor az nem a K3G-ban lesz. Pedig a rajongok végig hittek benne, reménykedtek a sequelben, de KJ lenyilatkozta, hogy nem tervezi már. Az egyik ok: túlságosan is „speciális” a számára. Miután ez volt apja Yash Johar legnagyobb kedvenc filmje. Jobban szerette, mint K2H2-t. A másik meg, ebből is adódik. Nem biztos magában, abban, hogy újra tudná hozni az első színvonalát sehogyan se, mert annyira jó.

2) Még Karan Johar a téma. A minap jelentette be twitteren, hogy a fiúk visszatérnek. Név szerint John Abraham és Abhishek Bachchan. Mégpedig a Dostanaval, 2008 legjobb romkomjával. Ahogy azt írta, a szkript kész van, így minden adott ahhoz, hogy folytatódjon a film, jöjjön a második rész. A rendezője Tarun Mansukhani lesz, míg Priyanka Choprat a női vonalon Katrina Kaif váltja majd, ami soso.

3) Baazigar remake készülhet. Aki nem tudná, ez volt az egyik olyan film, ahol Shah Rukh Khan még színészszárnyait bontogatta. A(z eredeti) film 1993-ban készült, thriller volt az Abbas-Mustan tesók rendezésében. Akik, most újradolgoznák. Ugye a sztorit nem nagyon kell, az úgy jó ahogy van, csak színészt kell találni hozzá. A legújabb hírek szerint már ez is megtörtént. Az A-B duó ugyanis a Players mozi rosszfiú szerepében Neil Nithin Mukeshben megtalálta a Baazigar remake főhősét is. Ami deal már hivatalosnak is tekinthető, ha minden igaz.

4) Egy kis Tanu Weds Manu. R Madhavan már biztos nem lesz ott a folytatásban. Kangna Ranaut viszont igen, kétszer is. Anand L Rai, a rendező elismerte, hogy a színésznő játszik majd egy kettős szerepet a sequelben. De egyelőre ennyi, mert ő még mindig dolgozik a forgatókönyvön. Ami ebből a hírből kisajtolható az az, hogy a két hősnő két hőst kíván, igényel, tehát Madhavan helyett két új férfiarc léphet be a castba, és így már érdekesebb is, sokkal. Vajon kik lesznek azok?

5) Készül a Krrish folytatása. Vivek Oberoi után most már Priyanka Chopra is arról írt, hogy mennyire awesome már újra ezen dolgozni. Majd megmagyarázta, hogy a Krrish után miért nevezik a következő részt, értelemszerűen a másodikat, Krrish 3-nak. Mert ez egy trilógia, és hozzá kell számolni a Koi Mil Gayat, ami az első volt minden tekintetben, aztán jöttek csak a krrishek. Sikerült megérteni.   

 6) A végére meg egy egymondatos hír. Shilpa Shetty gyereket vár, éljen.

0 Tovább

PC

0 Tovább

You Know It

0 Tovább

Party Mad with Ranveer

0 Tovább

Suit Up Day: SRK

Öltözz fel, mint Shah Rukh Khan. Hogyan? Ami biztos pont: a napszemüveg, az elmaradhatatlan, bár azt nem irigylem tőle. Nekem is van, hordom, mindig, ahogy ő. De azok a kabátok azokat igen. Nagyon elférnének a ruhásszekrényemben. Egyébként a Don 2-t promozza így mindenfele. Ergó fontos is a megjelenés. Az nem mindegy.

0 Tovább

How to make it: Chammak Challo

Nézem mi nem volt még, és akkor látom meg eztet, de ilyet, hogy ez hogy maradhatott ki. Fejbelövés. avi, mert egyszerűen nem mehetünk el how-to nélkül az év legtöbbet letöltött indiai zenéje (az Airtel felméréséből derül ez ki), a Chammak Challo mellett.

Tudod ez a dal, ami Shah Rukh Khan álomprojektjének a mega költségvetéssel bíró „india avatarja” a Ra One zászlóshajója volt, a film főmarketingje. Wanna be my Chammak Challo, oooo? Na ismerős már? Ettől a refréntől volt hangos egész India (meg a világ egy része), egészen egy évig, a mozi bemutatójáig és utána is még. A mai napig bezárólag, mert egy bizonyos Kolaveri Di minden eddigi rekordot (beleértve a CC-t is) túlszárnyal a népszerűségével, de ez már egy másik sikertörténet.

Itt és most azt láthatjuk, hogyan és miből lett a CC! Azaz picit formabontó kiadás ez is htmiib életében, mert most arra fókuszálunk, ahogy a zene készült, csak a zene, nem pedig a hozzávalók a táncok, a videoanyagok.

Három plusz egy betű. Akon. A siker forrása. Aki nélkül nem tudom lett e volna ennyire sláger, ennyire jó tömeg cucc a CC. Néha úgy vagyok vele nem, néha meg igen. Persze az indiai énekeseket sem nézem le, sőt, bárhol találunk egy olyan hangot, száz jobbat ott, mint amilyen a rappernek van. De Akon mégis csak hozott magával nem csak egy my president is black pólót, hanem magát, vele együtt egy kört, rajongói és utálói tábort, egy más világot. Egy új piacot (virágzik az üzlet).

S oké, nem ő volt az első, aki betette a lábát bwba külföldiként, de a többiekkel ellentétben, betört, befutott, azaz megcsinálta. Úgy, hogy a videó is mutatja, go all hindi, megpróbált kommunikálni valahogy az indiaiakkal. Nem csak azért ment, mert jó pénz volt neki, vagy egy új szegmenst látott benne, a lehetőségben, hanem mert a legjobbat akarta kihozni az egészből. Fogott egy papírt egy tollat és leírta, amit mondtak neki, majd el is énekelte. Riszpekt. De a vicces az, hogy működik is, nem. Hallgasd csak. A zene tényleg egy világnyelv.

0 Tovább

Aayi chikni chameli

Csalódás. Igen az. Pedig hagytam ülni a dolgot meg vissza is néztem még egyszer, kétszer, háromszor, de nem. El lett szúrva igazából. Talán a koreográfia a ludas, vagy talán Katrina Kaif unsexysége, nem tudom. Valahol nekem a zeneszöveg és a képi világ nem találkozik össze. Ebben látom a fő hibáját. 

És talán még igaza van azoknak is, akik azt írják róla, hogy több village style elfért volna még. Mert egyszerűen kiölték belőle, a karakterből, az eredetiből ezt, amiért lehetet nézni szeretni szerintem. A koreográfia is jobb volt ott. S bár a CC-ben is vannak jó pillanatok, a gyufa meggyújtása egy ilyen pl, de többre nem igen futja benne.

Most bárhogyan is vizsgálom, az eredetitől nem tudok elszakadni, meg nem is lehet. Mert ha van egy zene, amihez két videó készül, akkor zsigerből elkezdesz rollerezni azon, hogy mi a különbség közöttük, miben jobb az egyik a másiknál. Vagy csak én vagyok ilyen. Méjbi. De a baj az, ha attól eltekintek, akkor is kevés ez a mai item number mezőnyben.

Aztán ott van Kaif, említettem őt is, mint gyenge pont. Aki ezzel tényleg nem nyert meg magának. Pedig komolyan számoltam vele, ezzel a lehetőséggel. Még akkor is, ha tény, hogy ő nem tartozik a kedvenc a legjobb színészek(eim) közé. De mellette szólt az, hogy csinált egy Sheila Ki Jawanit ami siker lett, hatalmas siker a mai napig. Annyi biztos, hogy azokat a magasságokat ezzel nem éri majd (f)el. Erről most úgy ennyi meg a chameli.

0 Tovább

Mujhko Pehchaanlo Don 2

Egy hét. Pontosan ennyi van vissza a premierig. Még hogy várod? Jobban, mint a karácsonyt? Nem is csoda, hiszen ez a Don 2. Aminek az egyik zenéje kapott most teljes videot, a legutóbbi rövid után. Ott tartunk lassan, hogy a tgif már tgid lesz, ha így megy tovább, hogy minden pénteken kapunk belőle promogyanánt ilyen jóságokat. Mint a Mujhko Pechcaanlot, ami van annyira stílusos, hogy elfeledtesse az olykori gyerekes túlzásait. A forgószékes bullet time még mindig popcornzabáló élvezet, de ahogy a Don a lábával felveszi a fegyvert a földről, az se egyszerű mutatvány. Checkin.

0 Tovább

Who is Aamir Khan?

0 Tovább

Kahaaniról pár kép

A mother of story avagy Vidya Balan pocakot növeszt, és utánaered eltűnt férjének, Emraan Hashminak. Ő érte még a London Kolkata vonalat is bejárja. Egyelőre dióhéjban ennyi a Kahaani, amit tudni lehet róla. Egy thriller, ami márciusban érkezik majd Sujoy Ghosh rendezésében. Plakátja már van.

A főszereplő színésznő Vidya lesz tehát, aki ebben az évben eléggé elkényeztetet minket. Úgy mindenhogyan. Talán emlékszünk is rá, hogy a NOKJ-ban a játékával inkább, de még mennyire. Azért filmfaret érdemel, kijár neki. De, egy ettől eltérő szexibb figurát is alakított, a férfiak nagy örömére a TDP-ben.

A Kahaani azonban egy thriller, itt és most abban próbálja ki magát. De úgy gondolom, a NOKJ után ez nem is lesz annyira új neki, szóval elhiszem, hogy megbirkózik ezzel a szereppel is simán. A következőkben képek arról, ahogy megy és megy és keres és keres, majd talál is?

0 Tovább

Imran Khan 2*vblog

A legutóbbi Imran Khan vblog bejelentkezés óta eltelt időben megduplázódott az ezzel és az  EMAET mozival kapcsolatos videk száma. Lássuk csak, lássuk. Előzetesen annyit, hogy talán, sőt biztos, a Karan Joharost nem lehet, nem fogják tudni überelni, de ha másért nem is, már azért megérte belevágni ebbe a kamerázosdiba.

Szóval két videó. Az egyikben a rendezőt láthatjuk, aki egyébként Bebo, állítja Imran, vagy mégsem, de azért a szpesöl effektek csodákra képesek ma már. A másikban pedig tényleg ott van Kareena Kapoor. Ami nem is meglepő, miután mindenki teljesen csalódott volt attól, hogy a korábbiban nem szerepelt. Egyébként pont ő ebben, az ötödikben fukarnak, zsugorinak nevezi Imrant, aki whaaaat, nem érti. De mi se nagyon. A következő vblogban elvileg erre kapunk majd a választ.

0 Tovább

Üzenetstop: Real Facts About Girls

Az egész hatalmas, de a kedvenc mégis ez, ami egyben a hét idézete is lett (0:55nél):

"Nobody can keep these girls happy. A happy woman is a myth. You can see the Batman's girl; until he became Batman, she used to say "You don't do anything, you are good for nothing, you are impotent; how can I live with you!". The day he became Batman, she says "You became Batman! I needed a normal human being. How can I live with you!"

A többi meg itt van, jól aláfeliratozva, hogy te is megértsd. Must see.

0 Tovább

Ladki Hai Naadan

Valahogy így kell eladni egy olyan gyenge zenét, mint ezt itt. Ne is hallgasd, inkább csak nézd, úgy a kellemes(ebb). A Ladki Hai Naadan a Players harmadik zenés promos videoja, ami még az eddigieknél is több Sonam Kapoort mutat meg. A szerencséjére. Ezek után kit érdekel Abhishek Bachchan, hogy ott van, vagy a tengerpartra költöztetett kanadai nagyszék, a malom meg ilyesmi. Még az is lehet, hogy ha elég sokat nézem, a zenét is megszeretem vele. #whoknows (NOT)

0 Tovább

Cyrus

Az eddigi photosetek nagy része főcímek és zenékre bevágott képmontázsokból került ki, azokhoz volt köthető leginkább. De van élet ezen túl, van itt még más is, ezek mellé. Pl karakterek, tessék. Olyanok, akik megjelenésükkel, képkockákon való fel-feltűnésükkel kiérdemeltek egy tapsot tőlem, vagy csaltak egyszerűen mosolyt az arcomra. Ők az a kategória, akikről igazából szólt az adott mozi, akár lehet mellékben szerepeltek, akár nem és hősök voltak. Egy a lényeg. Bwban akad néhány olyan méltán elfeledett, alulértékelt karakter, akik spinoffért kiáltanak, mint Cyrus a Break Ke Baad-ben. Úgy gondolom, a gazdag, nőcsábász, életvidám, örökifjú figura megtestesítője volt az, aki egyedül kihúzta az említett filmet, onnan a szarból. Azzal, ahogy a beszólásaival, a cselekedeteivel, a nézéseivel várat épített abból, tök egyedül, de tényleg. A színész aki alakította, akármennyit is pózolt a kockákon, kihozta a maxot Cyrus karakteréből. Név szerint Yudhishtir Urs, akinek bár nem volt nehéz dolga ezzel a szereppel. Már csak mert önmagában is főnyeremény volt, plusz a pár, a két vezető szenvedő figura mellett főleg felüdülést jelentett, de azért sokat tett hozzá ő a színész is. Amit jól mutat, hogy az első megjelenésétől kezdve, ami csak a kezdet volt, mindegyiket tárt károkkal vártuk és aztán fogadtuk is. Öröm volt nézni, mit össze nem alakított. Chicks are weird. Kép a továb mögött. Sok.

0 Tovább

Képek a Son of Sardarból

Ajay Devgan és Sonakshi Sinha romkomjából. Meg első közös filmjéből. Ez utóbbinak egyébként bejött az élet, betört a bwbizniszbe rendesen. A színésznő a Dabangg-gal ugyanis annyira befutott, hogy csak jövőre összesen négy filmben is látható lesz majd. Ott a Joker, erről már írtam, aztán a Rowdy Rathore. Ezekben Akshay Kumar mellett fog szerepelni. De a Dabangg folytatásában is feltűnik ofkorz, és most itt van még a SOS is. Amit időközben már el is kezdtek forgatni, egy évvel a hivatalos bemutató előtt (2012.11.30.). A rendező Ashwani Dhir, akinek harmadik filmje lesz a SOS. És amiben Sanjay Dutt valamint Juhi Chawla lehet ott még a vezető színészek mellett, mögött a castban. Viszont többet nem igazán tudni róla, egyelőre. Az itt megtekinthető képek Ludhiana, Punjab tartományában készültek, ott vettek fel jeleneteket a SOShoz. A filmforgatás miatt pl Chandigarh vasútállomáson káosz alakult ki, ami miatt nem indultak, indulhattak el a vonatok. Vannak ezek a kezdeti nehézségek vagy mi.

0 Tovább

Hírszerda

Ha minden igaz és jól megy, akkor Bipasha Basu talán hamarosan felveheti újra a tánccipőt egy item number kedvéért. Anand Kumar Zilla Ghaziabad című filmjében szerepelhet majd, minek producere Vinod Bachchan elismerte, hogy tárgyalnak is a színésznővel és úgy gondolják ő lehet a legjobb választás erre a feladatra. De partnere is lenne, Sanjay Dutt, akinek menedzsere még azt nyilatkozta, hogy semmi sem biztos. Túl korai lenne még pontot tenni az ügy végére. A hír érdekessége a buzzon túl, hogy BB eddig olyan filmek item számaiban volt látható eddig, amelyekben amúgy is szerepelt, akár főszereplőként (BAeH – Lucky Boy).

A Rang De Basanti és a Delhi 6 rendezője Rakeysh Omprakash Mehra megerősítette azt a hírt, hogy következő a filmjében a Bhaag Milkha Bhaagban Farhan Akhtar fogja játszani Milkha Sinhet, a híres indiai atlétát. A forgatások 2012-ben, az év közepén indulnak el, Sonam Kapoorral egyetemben. Farhan egyébként nagyon izgatott, hogy ezen a projekten dolgozhat, és mindent meg is tesz azért, hogy amennyire csak lehetséges úgy nézzek ki, hasonlítson Milha Sinhgre. A forgatás elkezdéséig ez is a feladata, hogy szakállt növesszen és sportoló testet varázsoljon magának, a különböző képzések elvégzésén keresztül. Ezekre majd a Don 2 bemutatása után fog igazán jobban koncentrálni.

Agneepath, Barfee, Teri Meri Kahani. Ezek már biztosan Priyanka Chopra filmek lesznek. A színésznő miután ebben az évben leginkább zenei karrierje elindításán fáradozott, azért filmkészítésből is kivette a részét. A három közül az Agneepath már csak arra vár, hogy bemutassák, de a Barfee is érkezik pár hónappal azután. Itt az a Ranbir Kapoor fog még szerepelni, akivel a Anjaana Anjaaniban már együtt dolgoztak, nem kevés sikerrel. A TMK-ra meg nyárig kell várni, abban Shahid Kapoor lesz a partnere. És egy érdekesség még. Szó van egy negyedik filmről is. Ami a Kill Bill bw feldolgozása, verziója lenne. PC merész csaj, a Don filmekből ez jól kiderül, ő az akció szkénákat se veti meg, szóval jó ötlet lenne, de egyelőre még semmi sem hivatalos.

A Naan Avan Ilai tamil mozit másolta a napokban debütált Ladies vs Ricky Bahl? A NAI először 1974-ben készült el, K Balachander rendezésében, Gemini Ganeasannal az élen. Ennek készült remake 2007-ben, Selva rendezésében, és még folytatás is készült hozzá 2009-ben. A lényeg, hogy ott a történet egy fiatalemberről szólt, aki elcsábít a lédiket, miközben ki is használja őket jól. Azt hiszem nem kell elmagyarázni miről fog szólni ezek után a LvsRB. Sacperkábé pont erről. De az alaptörténeten túl a készítők még azt is észrevették, hogy konkrét jelenetek is nagyon hasonlítanak a NAI-ban látottakra (ház ajándékozása stb). Mégis mindettől eltekintve nem hiszem, hogy lesz folytatása a sztorinak, valami komolyabb.  

0 Tovább

Chikni Chameli sneak peek is van már

0 Tovább

Mint a filmeken

0 Tovább

Salman in Action

 

A Singham óta tudjuk, nem csak norris van a világon. Sőt. Chulbul P. Pandey is képes rendet rakni, valahogy így. Macgyver módra használ fel mindent ami kezelába ügyébe akad, miközben jön az ellen vele szembe. #guiltypleasure

0 Tovább

Itt a Chikni Chameli

Még videó és Katrina Kaif nélkül. De már szól, terjed mint a vírus. Az Ajay-Atul duó által megkomponált dal a január végén érkező Agneepath című film item songja, amiben a fent említett színésznő fog feltűnni, táncolni, plébekelni meg ilyesmi. Az utóbbi időben pl az ő nevéhez fűződött a népszerű Sheila Ki Jawani (12 milka nézettség). A kérdés adott. Vajh ez is akkora sikereket fog majd elérni?

A Chikni Chameliről már korábban azt repesgették, hogy egy dalremake lesz. És tényleg az lett. Az eredetije a Kombadi Palali, a híres Jatra filmből való, onnan lehet ismerős. Csak az marathi nyelven van, ez meg hindin. Az egész feldolgozást a készítők nem tagadják le, beismerik és azt mondják, így hindin Shreya Goshal éneklésében még jobb is, mint az eredeti (ami ugyancsak nekik volt köszönhető). Jobb? 

0 Tovább

Jodi Breakers

A film, amiben Bipasha Basu és R Madhavan együtt lesz látható. Most először. Talán nem is utoljára. Valahol azért ez mindig izgalommal teli, hogy olyan első látásra, hallásra szokatlannak tűnő párosítások jönnek létre filmekben, amelyekről talán álmodni se mertünk. Jóllehet a dél-indiai színésznek, Madhavannak ebben van tapasztalata, hiszen már a Kangna Rauttal való páros társas játéka a Tanu Weds Manuban is elég új volt, addig soha nem látott bwfajta. Most meg tessék, itt ugyanez áll fent. Akkor ott egyébként kevésbé volt nyerő a duó, de az nem jelenti azt, hogy a Jodi Breakersnél ez éppen ne jönne össze jól. 

Amit a filmről még lehet tudni - a színészeken, azok személyén kívül. A rendező a számomra elég ismeretlen név, egy bizonyos Ashwini Chauhary lesz. Neki bár nem az első filmje a JB, de ahogy írtam a csend körülötte nem sok jót sejtet a számomra. Aztán. A műfaj romkom. A sztori meg egyelőre nem ismert, azonban különböző színes helyszínekkel meg lesz töltve gazdagon a mozi. Bombayben, Goan és Görögországban vettek fel jeleneteket hozzá. Ezt tanúsítja a pár képanyag idelent. A premier 2012 februárja.

0 Tovább

7zenéje: Anbil Avan

Nincs benne semmi új, olyan, amit AR Rahmantól megszokhattunk. Már, vagy nem, általában. Simán csak könnyű, ritmikus, stílusos és szép, tipikus ARes dalszöveggel az élen. Nem egy Dilli 6. És új műfajokat sem kell keresni nagyítóval. Csak hallgatni jósággal, ahogy Devan Ekambaram és Chinmayi előadja ezt a házasság dalt nekünk. Gondolkodom. Vajon ők táncoltak akkor, amikor felénekeltek ezt? Pont úgy, ahogy most én? Cöh, bézik.

Rahman egyébként azt mondja róla, hogy ez a szám is egy ilyen mix tőle. De itt nem a műfajok találkoznak maszalázva, hanem a kultúrák és ettől lesz egyedi, különleges. Mégpedig Hindu és Christian (keresztény) zenei elemek váltják egymást fel és le, ahol templomi orgona, szintis kórus teszi fel a pontot a csodálatos hangulatra. És tényleg. 

Annyit azonban érdemes még elárulni, hogy nem csak ez a szám, hanem a VTV (Vinnai Thandi Varuvaya, kollywoodi film) összese a soundtracken ilyen szinten mozog. Sőt valami ennél feljebb is, a Hosanna ugye. De ami ott a szerelem, az itt a boldogság. Ami ott Málta, az itt Amerika. Meg ami ott tökéletes, az itt ... is. Elfogytam végre. Videot neki még, mert úgy egész az egész.   

0 Tovább

I feel very hot

0 Tovább

A vendég: Lady Gaga

Aki meg kérdez: Shah Ruk Khan. Ők ketten beszélgetnek egy jót, úgy mindenféléről. Egyelőre 12 kiragadott percben, de van ez több is, csak az még nem elérhető. Amit itt és most láthatunk ebben a vidben, az az, hogy először is India legnagyobb és legismertebb színésze tanítja az énekesnőt hindiül. Main Tumse Pyar Karti Hoon ugye (erről nekem pl mindig a Salaam-E-Ishq jelenete ugrik be).

Majd becsúszik egy that awkward moment jellegű kveszcsön a közönség soraiból, mert mégis a show show marad. Aztán Srk saját elmondása szerint nem túl drága óráját adná ajándékba Gaganak, de ő inkább kiosztja valakinek ott a nézők közé. Szép dolog vagy mi.

Mindezt követi egy "jajdejó az új filmed" szintű tiszteletkörözés oda-vissza, meg a reinkarnáció téma. Ami micsoda véletlen, oh, pont Indiában, pont Skrval. De mégis, ahogy Gaga is mondja, ezért más országban őrültnek tagelik, itt meg nem, s ezért lesz érdekes mindaz, amit elmesél ezzel kapcsolatosan. Végezetül még szóba kerül a név és a férfi alteregó kérdése is.

Engem azért kíváncsivá ébresztett, hogy milyen lehet vágatlanul, úgy egészbe... 

0 Tovább

Aamir Khan forgat

Egy Talaasht. Igen azt azt, amihez már készítettek fakeposztert is, meg aminek a trailere a Don 2-vel együtt lesz csak, végre, már nyilvános. Azért ezekről a képekről, hogy is mondjam, sok minden nem derül ki, csak az, hogy Aamir Khan mennyire cool fazon. Az, de mennyire. Ja amúgy a filmet is nagyon várjuk, de ez alap, nem kell nagyon túlragozni.

0 Tovább

Don may not ask how his friends are doing

.... but he always keeps news of his enemies. (Don mondja vol9)

0 Tovább

Ez nem játék

Már régen nem. Az előzetes, a zenék - a napokban lezajlott a music launch - után itt egy új poszter bw jövő évi első filmének, a Playersnek. Nézzük: koncepció? Az van vagy nincs? Bipasha Basu igen nagyban, a többiek meg kicsiben feszítenek. Ennyi. De mindezt úgy, hogy a lábai között is simán elférnek na. Lesznek azonban más főszereplői is a filmnek, aaa mini moriszok, ők is ott vannak bizony, yap. Egyébként black and gold továbbra is az egész, és ránézek erősen Race dejavum van, de erre is van magyarázat. A rendező szeménye pont. Azt mondom legyen csak olyan, mint az volt, vagy inkább annál jobb, akkor már. 

0 Tovább

Wonderfulworld

Az oldal címe ez, amin éppen görgetek. Most. Már egy ideje. Az olderre tapad a kezem és nem unom meg magam rajta. Mert annyira színes és pokoli hangulatos az egész. A missziója talán annyi, még ha nincs is kiírva, hogy úgy elkapja a világot az utcáról, ahogy más nem nagyon. Ő egy sajátos szemszögből teszi, s ettől válik igazán csodálatossá a világ, a számunkra is. Az utóbbi időben pont Indiából vannak benne shootok, de még milyenek. Hát ilyenek. Érdemes fellapozni

 

0 Tovább

How to make it: DK Bose

Az idei bw felhozatal egyik legelborultabb filmje volt a Delhi Belly. Az a fajta, amin fogod a fejed, miközben előtted a srácok a moziban is ugyanezt teszik. Mert nem értik, miért, hogyan, mibe keveredtek bele, de ha már ott, benne vannak, a szarban mondjuk ki, akkor próbálnak kijönni belőle, élve azért, mégis. De az meg nem olyan könnyű ugye. Mi következik ebből? Még több s#!t happens, hatványozottan, a köbön. Azt hiszem a DB egy tényleg őrült, vicces, (fekete, groteszk) humoros, ötletes, mocskosan szórakoztató bw és mégse annyira bw mozi a javából. Hogy hogyan? Ez már egy a változás jegyében készült kortárs darabokból, ami picit szembemegy a bw sajátosságnak, és szemmel láthatóan a nyugati képízvilágból indul ki (a hangoveri élmények pl befigyelnek itt azért). Ami made in India kockázatos vállalkozás tud lenni, sokan elestek már eme harcban, de a DK simán megugorja a lécet. Azzal, hogy maga mellé állítja az embereket, akik szeretik, imádják ezt a három szerencsétlent nézni, és jókat derülni rajtuk.

A párhuzamos filmművészet új bw alkotása zenéjében is hordoz kuch khaast. Azaz valami mást, valami különlegeset. Itt a DK Bose, de ez csak egy a sok közül. Mert amúgy rengeteg ilyen van még a korongon, ami fura bw viszonylatban nézve. Vagy lehet csak én érzem így? Lehet. Nem tudom. A lényeg, hogy a számhoz párosuló fura klipmontázs készítését nézhetitek meg itt alant, meg meg is hallgathatjátok egyúttal. Csak ne hogy dallamtapadás legyen belőle még a végén. Na de nézzük a videt. Megtudhatjuk vagy nem, hogy miért ez a szám címe, ami. Vagy hogy mennyire nem érzik rocksztárnak magukat a szám előadói, a színészek. Aztán a monokliról is szó esik, ami nem makeup, hanem a házasság hozománya, meg még sok mindenről ezek után. Látjuk pl azt is, ahogy szétbontják a fiúk a komplett felszerelést maguk körül. Most mit lehet ezek után mondani de tényleg? A DK Bose egy őrült szám őrült figurákkal. Amit csak és csak is kajálni lehet. Egyébként ez lett belőle végül, 2 és fél milka nézettséggel, eddig, hejhej.

Ja és még valami. Ha cool listát kéne készíteni a mostani bw arcokból, akkor Aamir Khan rajta lenne, az első helyen toronymagasan. Mert amit csinál ez a pali bwban, annál nagyobb kulság nincs Indiában, a mustache meg ami vele jár, ahogy kinéz, az már coolzás. A cameot meg nem is hozom fel, mert majd később.

0 Tovább

Mujhko Pehchaanlo

Pontosan ilyenre gondolok akkor, amikor azt mondom a Don 2-t nem a zenéje miatt fogjuk szeretni, hanem más miatt. 1:30 után úgy voltam vele, hogy na már most ha megnézhetném, most meg is nézném, úgy az egészet. Most. Miért? Farhan Akhtar miatt. Meg azért, mert Don a király visszatér. A mester, a badass, aki már az első részben is megmutatta hányas a kabát. De itt hosszú hajjal az őt alakító színész: Srk még jobban büntet. Hiszen így még nem nagyon láttuk őt, vagy csak régen fiatalon. Miközben nem is rasztás, agyonnyalt style satöbbi ez, pedig itt még olyan is lesz, egy filmen belül. Ami meg az akció részét illeti, osztás van rendesen. Hát így kell egy helyben ülve forgószékben pörögve ellent irtani. Nincs több kérdésem.

0 Tovább

Talaash poszter

A kereső vagy a tag barátod, ha nem tudnád miről is van szó Talaash ügyileg. Annyit azonban mindig meg kell jegyezni alá, hogy Aamir Khan film, ami szóval garancia a jóra, a minőségre. Tartom, még akkor is, ha ez a poszter most nem ezt tükrözi vissza. Sőt. De talán fanmade próbálkozás (fake), vagy valami nagyon korán kiszivárgott anyag, nem több. Reménykedem na, mert ez a mátrixos hatás a nagyítóval meg mindennel együtt nagyon nem gyere be. Ettől persze a film simán lehet még mester, nem azt mondom, csak rossz ránézni erre így.

Update: kiderült fanmade, szerencsére.

 

0 Tovább

Hírpéntek

Formabontó hír(ki)adás következik. Képekben. Ahol is azt láthatjuk többek között, ahogy az év utolsó nagy bw filmjei éppen dubajoznak. Az egyik, a Ladies vs Rick Bahl. Aki már be is mutatkozott a nagyérdeműnek. De a premier előtt, után még Anushka Sharmanak (az egyik lédinek) pózolni is volt ideje. A színésznő gyönyörű jelenség, még mindig, bár sokan félnek attól, hogy elangelinajoliesodik. A másik film, a Don 2. Az egyelőre csak promozza a magáét, de visszatérnek még ide, ezt nyilatkozták. Legalább is Priyanka Chopra, akiről meg van plusz egy képanyag, amint a január végén érkező Agneepath film egyik zenés-táncos jelenetében szerepel. Ezzel a filmmel kapcsolatos további hír az, hogy a régóta várt item song, a Katrina Kaiffal készült Chikni Chameli a jövő héten kerülhet webnyilvánosságra. Várjuk. Aztán megint más. Amíg Srk kerékpárra pattan, addig Salman Khan a Bodyguard nagy-nagy sikerére való tekintettel kap egy hófehér jaguárt audi qhetest.

0 Tovább

Unlock the cool humans

Ranbir Kapoor egyszer, kétszer és háromszor. John Playersben, mert azt reklámozza, ha nem tűnt volna fel. We lose our way, only to explore.

0 Tovább

Dil Ye Bekarar Kyun Hai

Go for players. Legutóbb még a dábtep volt soron, most azonban már visszaváltottak a lágyabb, indiaibb vonalra a Players mozi promojának sokadik fázisában. Tetszik. Ahogy az egész soundtrack is kezd egyre jobban a többszöri replay után. Nagyon színes, vegyes a műfaji felhozatal a korongon, elég csak ezt meg a korábbi Jhoom Jhoom Ta Hun Maint nézni, hallgatni. Nagy a kontraszt, de pont ettől lesz jó szerintem. Nem csak azért, mert mindenki megtalálja azt, ami neki kell, amit szeretne, hanem mert sokkal izgalmasabbá teszik az egész albumot. Nincs egy dallam végig, az unalomperceknek lőttek. Sőt. Még a remixek is fogyaszthatóak, pedig azok ellen vagyok állandóan. A videoról meg. Masakali is back. Ott annál a jelenetnél (0:25) nem kicsit elmosolyodtam. Sonam Kapoor gyönyörű, a fiatalabb Bachchannal meg jó párost alkotnak, de ez a Delhi-6 óta már nem újdonság. Kedvenc.

0 Tovább

Kolaveri Di

Ha valamiért anno feltalálták a cuki fogalmát, akkor biztos valami ilyen miatt lehetett. Nagyon nem is kell a kommentár gyerekek, a video önmagáért beszél. Aki énekel: az Neeva Nigam, Sonu Nigam (a híres indiai énekes) fia, amit meg az a Kolaveri Di. Haha.

0 Tovább

Üzenetstop

That bastard just had guts to walk into our lives and blow it apart

0 Tovább

3Don

Nyugi, a hiba nem a te készülékedben van. Ezek 3d poszterek. Ilyen is van már. Szóval ha van otthon legalább egy, szemüveged, akkor most elő vele gyors'. Mert ez nektek készült, lehet is viuzálorgiázni SRK-n meg az 50 eurosokon. De valami még így is hiányzik. Hol van a Priyanka Chopra féle poszter, hello? Azt jobban megnéztem volna magamnak.

 

0 Tovább

Zara Dil Ko Thaam Lo

Közeleg a karácsony. Meg vele együtt a Don 2. A mai nap ez utóbbiról szólt főként. Most ő nyert. Azzal, hogy beárnyékolta az égő gyertyák fényét ezzel az új friss, meleg és nagyon vörös videoval. Az megint más kérdés, hogy nekem még mindig nem tetszik a zenéje, pedig ez az egyik legjobb, ha nem a legjobb a korongról. Emlékszünk talán, láttuk már, hogy hogyan készült, szóval most meg itt van teljes hosszában ez a Zara Dil Ko... ahol a király visszatér *ásít*. Vagy inkább a szexi Lara Dutta, mert ő inkább nyomos érvem a megnézésére. Tessék. 

0 Tovább

Delhi - 6

0 Tovább

Midőn virágzik a dél-indiai remake bwiznisz

Bwban mára már a dél-indiai filmek remake gyártása lett a legkeresettebb műfaj. "A" kategóriás színészek, rendezők, producerek harcolnak is egymással, egymás ellen a legújabb hit, sikeres dél-indiai film remake jogaiért. Mindezt miért? Mert ez a trend? Esetleg hiánycikk lett az ihlet odaát? Vagy szimplán csak üzlet az egész? Egyáltalán lehet jobb valami az eredetinél? És úgy általában véve kinek jó ez a reprodukálás, na meg kinek rossz? Többek között erre, ezekre a kérdésekre keressük a választ a továbbiakban.

Wanted, Singham, Ready, Bodyguard, Force. Ez csak néhány dél-indiai remake az utóbbi időből, amiknek sikere azt mutatja, hogy a telugu, tamil, malayalam, és kannadai filmek is léteznek a piacon, ott vannak bizony az ilyen és ehhez fogható alkotásokkal. Olyanokkal a "gyáraikban", amiket nem szabad csak úgy összemaszalázni bwval, mert ezek attól egy picit másban látják meg az istent a filmkészítés terén. Vannak persze hasonlóságok (made in India), de különbségek is közöttük. Már amennyire én nem tudom, hiszen csak amit látok, abból következtetek igazából. Mert be is vallanom most jó előre: nem igazán követem a dél-indiai filmeket. Meg aztán a blog se ezért alakult. De, mivel ezek kölcsönhatásban vannak egymással, így kizárni az egyiket a másikból vagy fordítva képtelenség. Tessék, erre példa ez az egész remade trend is.

0 Tovább

Hírkedd

1) Aamir Khan még akár egy Oscar-díjas rendezővel és producerrel is dolgozhat együtt a jövőben. A bw színész a hírek szerint Cédomir Kolar Tigres című filmjében szerepelhet majd. Ahol az említett produceren kívül Danis Tanovic lesz a rendező, akinek a Senki földjét díjazták aranyszoborral még kilenc évvel ezelőtt. Akkor, pont akkor, amikor a Lagaan is versenyben volt (ugyanabban a kategóriában voltak), egyedüli bw filmként, Aamir Khannal a főszerepben. Azóta többször is találkozott a filmcsillag és a producer, bár elmondásuk szerint soha nem beszéltek konkrét filmtervekről. De azért az sokat sejtető, hogy a Tigerst Indiába is elvinnék, nem bemutatni, hanem már forgatás okán.

2) "On my way to the first day of shoot for krrish!" Vivek Oberoi mikroblog üzenete azt jelenti, hogy a Krrish sequelt érintő előzetesen szeptemberre beígért forgatási munkálatok pár hónapnyi csúszás után most kezdődtek el igazán. A színész, aki állítólag a rossz arcot, a gazembert fogja alakítani még egyedül vág neki az első (hó)napoknak, hiszen Hrithik Roshan betegsége miatt csak később csatlakozik a forgatáshoz. A filmben, ami scifi lesz, és Rakesh Rohan rendezése, még Priyanka Chopra és Kangana Raut is feltűnik majd.

3) Aanand L Rai nem csak folytatja a Tanu Weds Manut, ahogy arra utaltam és számítani lehetett, hanem a jövőben még egy második filmprojekttel is érkezik, ami zsírúj lesz és a Raanjhana címet viseli. A web úgy tudja, hogy ennek a főszerepére Shahid Kapoort nézte ki magának a ALR, aki majd meg fog felelni annak a bájos-fiús karakternek, aki körül forogni fog a sztori. A női oldalon azonban még semmi sem biztos. Sokak szerint Kangna, aki látható lesz majd a TWM folytatásában (Londonba mennek) itt is feltűnhet, csak Shahid párjaként. Egyébként mindkét film szkriptkidolgozós fázisban tart, minden csak a véglegesítés után derül ki. 

4) Akshay Kumar nyilatkozott a napokban arról, hogy mennyire igen vagy mennyire nem lesz elfoglalva filmekkel a jövőre nézve. Azt mondta pl, hogy a Namastey London és a Singh is Kinng (mindkettő sikeres volt) folytatásokról hiába cikkeznek mindenhol, mert ha nem lesz jó, nem adnak a kezébe egy jó szkriptet, akkor se hogy se lesz azokból semmi, csak ígéret. Amit azonban igazán szeretne megcsinálni, az egy Bad Boys 2 remake Ajay Devgannal, bár itt sincs semmi konkrétum. De várja nagyon az Once Upon a Time in Mumbai kettőt, ahol alvilági figurát alakíthat, amire eddig nem igen volt alkalma.  

5) A 3 Idiots Hollywoodba megy. A méltán népszerű, sikeres 2009-es film készítői tárgyalnak hw és olasz stúdiókkal a remake tervekről. De szó van egy kínai változatról, feldolgozásról is. Ez utóbbi nem nagyon meglepő, hiszen elég szép számban mutatták be ott a filmet és jól is termelt a kasszáknál. Úgy gondolom a 3 Idiots pontosan olyan, amihez bátran lehetne hozzányúlni, bárkinek. Másrészről meg megmutatná, hogy nem csak bw vesz ötletet más nemzet filmalkotásaiból, hel-lo előítélet.

6) Végezetül egy szomorú hír. Dev Anand nincs többé. Az indiai színész, rendező, író, producer három nappal ezelőtt hunyt el. 88 éves volt. Dev 65 éves filmes pályafutása alatt 114 hindi filmet készített, olyanokkal a soraiban, mint a The Guide éppen, amit egyesek 30-szor is képesek voltak megnézni. RIP. Egy legendával kevesebb. 

0 Tovább

Hogy megy az idő

A Filmfare legfrissebb száma 60 évre megy vissza az időben. Sztárok között mazsoláz, akkor és most felütéssel. Évtizedekről évtizedekre ugrál, amelyekhez ikonokat is rendel, mindjárt hármat. Olyanokat főként, akikhez köthető a legszorosabban az adott korszak. Közülük a leglegleg szupersztárok a címlapon kaptak helyet: Amitabh Bahchcan és Shah Rukh Khan. Igen, róluk van szó, csak róluk, senki másról. A legnépszerűbbek, a legmeghatározóbb karakterek képviselői az indiai (azon belül bw) filmtörténelemben, akik korszakokon túlmutatnak és példával szolgálnak. Pl. Big B a dühös férfi, a lázadó, míg Srk a romantikus hős ideálját testesítette meg, vitte el kult és örök emlék marad szintre. Ők ketten egyébként sok filmben szerepeltek együtt, de ennek ellenére a kapcsolatuk sokszor hidegre váltott ilyen-olyan dolgok, ellentétek miatt. Volt itt probléma a Don feldolgozással, majd esküvőre való meg nem invájtolással, de minden jó ha a vége jó, és most éppen jónak mondható kettejük kapcsolata. Ez a cover úgy a kilencvenes évekre emlékeztet, mikor ránézek basszus hogy megy az idő.

0 Tovább

Keresd a különbséget

0 Tovább

7zenéje: Bahara

Mikor menjen? Akár szereted, akár utálod a luv sztorikat. Ez nem elég a döntéshez? Akkor mondok többet hozzá. A Bahara tipikus romantikus ballada, egy nagyon szép szám, gyönyörű dalszöveggel, magyarul ha kuelhu énekelni tudna. Egy mix az egész, annak írható le hangjegyekkel. Egyszer a régi, népies hangzást részesíti előnyben, másszor meg a kortárs világba húz vissza. De nem szakad szét, ketté ezért. Hiszen úgy sikerült megkomponálni, hogy kiegészítsék egymást, jól elférjenek közös-ülésben egy dalban is.

Hallgassuk csak. Sona Mohapatra rekedtes hangjával indul, majd Shreya Goshal angyalihanggal veszi át tőle a verzestafétabotot, ő énekli a refrént is. Majd persze idővel Sona is visszatér, a rusztikus filinggel. De azt hiszem, a zeneműfaj maszálázásán kívül ez egy klasszikus végig egy dallamra épülő zenecsoda, nem több. Vagy több is annál, inkább egy igazi bw muzsika, amit, s amiért lehet szeretni. Nem akar új trendre törni, popba, a dábtepbe meg mit tudom én mibe még, pont ezért lesz jó. A Bahara hibátlan csiszolatlan gyémántdarab, ami kötelező hallgatnivaló, még ha felkeltenek is.

0 Tovább

A legszexibb ázsiai férfi pedig

Az Eastern Eye a nők után, mellett, mögött azért kíváncsi volt már erre is. Itt a nyertes, 2011-ben Hrithik Roshan lett. Nézzük csak. A bw színész az idei Zindagi Na Milegi Dobara teljesítményére egyáltalán nem lehet panasz, de az ezt megelőző évben a Guzaarishban megmutatta többet is tud, a Kitesben meg hogy annál is kevesebbet. Jövőre azonban érkezik tőle egy...két ígéretes film. Mégpedig az Agneepath remake és a Krrish folytatás.

A szerkesztők a beérkezett voksok alapján azt mondják, hogy megérdemelten lett győztes a vezető színész és férfi. Elmondásuk szerint ugyanis, hatalmas szavazatkülönbséggel nyert a csillag. Aki tökéletes bw nagykövet és aki van annyira tehetséges, hogy máshol (hwood) is simán megállja a helyét.

Mögötte némi meglepetésre Shahid Kapoor végzett a második helyen, míg Shah Rukh Khan csak harmadik lett. Az ötvenes listán egyébként a nőkhöz hasonlóan csomó bw színész szerepel (top10-ben legalább 6), de ha csemegézünk rajta, azért itt-ott akad egy sportoló, egy hip-hop sztár is, meg nem csak indiai nevek persze. Man on top.

0 Tovább

Sweet dreams

0 Tovább

"Stunning. I love being here and I always wanted to see the Taj."

A nap képe. Pózolj a Taj előtt, mint Tom Cruise.

0 Tovább

Don says

Don’s enemies are born just to be just killed by Don only.

0 Tovább

How to make it: Senorita

Méltatlanul elfedett és mellőzött volt eddig itt a blogon a Zindagi Na Milegi Dobara. Talán csak photoset és pár utalás ha van rá, más nem is nagyon. Pedig az év egyik legjobb bw filmje. Annak tartom, habár nem kimondottan az, mármint egy bw film. A ZNMD annál több (van kinek így kevesebb), inkább már valami modern darab, a nyugati trend követője, de nem az az esztelenül kopizofajta, mint az Ek Main Aur Ekk Tu éppen. Ez egy különleges utazás, élmény három baráttal, akik Spahont roadmoviezzák át, de a legnagyobb szerpentineket mégis magukban, egymás között kell letudniuk és kiegyenesíteniük. Elmondom, a legnagyobb erénye pont az volt a számomra, hogy egyrészt nem ment át melodrámába, és mégis tudott pimaszul mély lenni - a verseivel főként. Másrészt egyszerre tud humoros is lenni, kultsorokat hagyni az utókorra. Mushimushi, ugye. Nincs mese, felejthetetlen kalanddal ajándékozott meg ez a három muskétás, akik képesek voltak valami hatalmas nagy gombóc élni akarást elültetni az emberben. Mert igen, csak egyszer élsz.    

Az jutott eszembe, hogy ez a spanyol vonulat mostanában nagyon menő bw filmeknél. Akár zenei téren, akár helyszín tekintetében, de megnőtt az utóbbi időben az ezzel az országgal való képkocka kapcsolata a hindi nyelvű filmeknek (Kites, Guuzarish dal). A ZNMD pedig ezt a hagyományt folytatja, azáltal, hogy még zenéjében (a háttér adott) is a flamengo stylet keveri a hindi beattel. Ez a Senorita. A dal, ami a legjobban megmutatja azt, hogy a zene egynyelvű. Lehet maszalázni, mert embertelenül jól szól. Még annak is, aki nincs oda az egyik vagy a másik nemzet által gyártott muzsikaszóért. A SELnek meg kiváló bizonyíték arra, hogy nem felejtettek el zenét csinálni, de ezt már mondtam egyszer. Az itt következő how to make itben megtudhatjuk miből és hogyan lett a Senorita ilyen amilyen. Magát a dalt, mindenki különlegesnek nevezi (ez fura azért az Uri stb után), érdekes hangtalálkozásnak, amit nagy meglepetésre, nagy örömre a színészek énekeltek (f)el. Ők erről mesélnek többek között. Látjuk, ahogy Abhay Deolnak elsőre nem tetszik, utálja pl a részét, újravenné, pedig nincs olyan rossz hangja. Hrithik meg arról mesél, hogy jóformán nulla előkészület nélkül, felszavalták a mikibe a sorokat, és finis volt. Semmi kozmetika, hi-he-tő!

Úgy gondolom, ahogy a film, úgy ez a zenéje se bwhétköznapi. Formabontó, szerethető és bárhol bármelyik országban megállja a helyét a rádiókban. Így készült:

0 Tovább

Pappu nem tud táncolni

De rendezni már igen. Elég sok időbe telt míg leesett, hogy honnan is olyan ismerős Shakun Batra, az Ek Main Aur Ekk Tu rendezője. Talán soha nem is jövök rá, ha a trailer launchon, az egész itt van fent, nem kérdezik meg tőle (1:25), hogy tud-e már táncolni. Vagyis nem pontosan így és ezt, csak céloztak rá, hogy miből lett ő, a cserebogár, honnan indult el. Valamikor még régen, a Jaane Tu Ya Jaane Na egy zenés-táncos jelenetében volt látható, ahol cameozot egyet. A kérdésre válaszolva elmondta, hogy rámutattak és nem volt más opció, meg kellett csinálnia. Egyébként Shakun ott rendező asszisztensként volt jelen, később pedig a Rock On!!-nál ugyancsak hasonló feladatokat végzett el. Ezek után lépett most egy szintet (három év a difit azokhoz képest) az EMAET-val, hiszen ez már az ő rendezői debütje lesz. Várjuk. Itt a végére meg rokkoljon is JTYJN Pappu can't dance salaja, amiben 4:07-től csodálható meg SB és az ő tánc és léggitározós one man show mutatványa. 

0 Tovább

Chikni Chameli as Katrina Kaif

Lassan jöhetne is már valami mozgóképes anyag hozzá, nem csak képek főként. A CC nem más, mint az Agneepath (a tag a barátod) mozi item songja, főszerepben az élen a középpontban Katrina Kaiffal.

0 Tovább

Jaaniyan

Egy erősen a gyártás folyamatának korai szakaszában tartó bw filmhez csak nagyon ritkán adnak ki promo anyagot. De ha mégis, akkor bizony előfordulhat, hogy az nem hivatalos formában kerül kiszivárogtatásra. Inkább egy fake stuff, aminek semmi és semmi releváns köze nincs az adott filmhez, csak valaki gondolt egy nagyot mert. Na pont erre volt példa az utóbbi időben a Rehmat.mp3. A Don 2 egyik dalának címezték, már hónapokkal az ofisöl filmzenei anyag megjelenése előtt a weben volt, sokan és még annál is többen hallgatták, szerették vagy utálták éppen. Aztán meg kiderült hamisítvány, nem több. Vajh a Jaaniyan is erre a sorsa jut?

A zene ahhoz az Ek Tha Tigerhez tartozik, amit talán még ma, pont most is forgatnak. De múlt héten még biztosan, mert akkor Delhiben lőttek be jeleneteket az ír és török külföldi spotting után. Egyesek szerint kizárt, a mások szerint azonban elképzelhető, hogy majd tényleg ott lehet a filmben a kiszivárgott Jaaniyan. Ami egyébként óriási népszerűségnek örvend, a megjelenése óta már csomóan füleltek is bele. Nem utolsó sorban egy pakisztáni énekes adja elő, a vokálfelelős Bilawal Baloch. A vélemény? Eléggé jó, sőt fülbemászó. Nem filmzeneként, úgy önmagában is vállalható teljesen, de ha az ETT-ben szerepel úgy még jobban főnyeremény. A tegnapi EMAET title song dallamtapadása után ez lehet a következő jó bw muzsika jövőre nézve. Egyelőre csak lehet és talán. Reménykedjünk?

0 Tovább

calacitra

blogavatar

bollywood for breakfast. yikes.

Utolsó kommentek