calacitra

Elindult hát a második évad (erről is van szó röviden). És mindjárt az első részben volt, megszületett a wow pillanat. Olyan amiért érdemes nézni az ilyet. Többet is ér egy iksz faktornál, vojsznál meg ilyeneknél, teljesen igaza van a linknek. A Let Go, az első rész végterméke, a brit Fin Greenall, a pakisztáni Shafqat Amanat Ali Khan és Salim Sulaiman közös egyszerűen csak mindblowin szerzeménye. Ami annyira klasszikus, hogy modern. És annyira modern, hogy közbe klaszikus.

Nagyon váratlan és komoly, bátor dolog, már-már művészet összehozni olyan zenei műfajokat, stílusokat, amik nem biztos, hogy közel állnak egymáshoz, és még jól is szólnak a fülben. De ez sem jelenthet akadályt, ha a Dewaristsról van szó. Bár tényleg, ha valaki nem mondja, mutatja, ha nem hallom, nem hiszem el, hogy a sufi fúziója a 'dábteppel' működhet. Életképes vállalkozás tud lenni. Good idea. Pláne úgy, hogy ebbe még klasszikus indiait és jazzt/soult is kevernek. Ezt is, azt is, akkor mi maradt ki? Az, hogy meghallgatod. Mert meghallgatod.         

És akkor most tessék megnyugodni, hátradőlni. A Salim Sulaiman tud zenélni, nem felejtette el azt hogyan is kell. Talán (nem) is emlékszünk már a Jodi Breakers kacatzenékre, azokat készítették ők, jaj. Ami csak arra merek gondolni, hogy a véletlen műve lehetett, mert a napokban megjelent Heroine soundtrack annál sokkal több slágerest tartalmaz magában. Legalábbis már egyet, de nekem ez is nagy hír, mert volt pillanat amikor temettem őket. Ez azonban mára elmúlt, hallgatva ezt. A Tujhepe Fidat, ami egy tipikus parkettmegtöltös-légéneklős-nagyonintegetős darabfajta. Olyan, ami hasonlít erre meg picit arra, és már majdnem mondod mire, a nyelveden lenne, de akkor meg elkap a SS gépszíj, és már semmire nem tudsz ide/odafigyelni. Csak rá.   

Hallgatom és azt kérdezem magamtól, hogy hol vannak, hova tűntek már a jó régi Salim Sulaiman dalok, amikbe a mai napig szerelmesek vagyunk és leszünk is életünk végéig még. Tudod azok a Rab ne bana di jodi, Chak de India, Aaja Nachle, Fashion rakat jó filmzenék, amik megmutatták azt mire képesek a tesók, ha akarnak. Hát hol? - kérdezem még egyszer. Mert ezekből itt a - Jodi Breakers - dalokban semmi nem jön vissza. Sajnos. Már a Kunwarat is leátlagoltam, ha emlékszel, de ez meg talán még annál is kevesebbet nyom. A soundtrack felé most így elég pesszimistán tekintek. De azért várom a feltámadásukat. Vagy inkább még mindig, mert már a Ladies vs Ricky Bahlnál is összeszidtam őket.   

A két video song promo/trailer után ma félhivatalosan is megérkezett a soundtrack a Ladies vs Ricky Bahlhoz, azaz Chopra legújabb filmjéhez, aminek bemutatójára pontosan egy hónap múlva kerül majd sor. A zenei rendezők a Salim Sulaiman páros voltak, akik a sok közkedvelt ost után, nem kertelek, most ezzel itt egy kevésbé karcosat hoztak csak össze, a legnagyobb csalódottságomra, de szerintem nem csak az enyémre. Flopgyanús lett, eléggé. Talán a 3B után, vagy a miatt is jót, jobbat, ennél többet vártam, és akkor még azokról a munkákról nem is beszéltem, amik tényleg egybeforrtak a nevükkel a mai napig. Lásd Chak De India, Rab Ne Bana Di Jodi, Fashion, Aaja Nachle és sorolhatnám tovább még azokat, amik beelőzik minőségben ezt a mostanit.

Jóllehet zavarban azért nem lennék akkor se, ha a 7 számból álló LvsRB filmzenei korongból kéne egy értékelhető, élvezhető zenét kiemelnem, egy olyat ami igazán jól szól, még többszöri visszajátszás után is, mert az Aadat se Majboor pont ilyen (angolul). Sőt, talán a Thug Le is ott van még mögötte, amiért szívesen nyúlsz replay után vissza újra és újra. A baj csak az, hogy a többi háromért már nem. Azok már nem ez a szint, valahogy elsőre se ragadnak meg igazán, a két remixről nem is beszélve. /Amúgy az egészet hallgatva 3B deja vu fogott el/ Az arány kiolvasható sorokból úgy hiszem, nem is kell megmagyarázni. S miután bwban a zene a film marketingje, így nem tekinthető szerencsés alapozásnak az anyag. Viszont belefér, az is igaz, hiszen a Chopra név és a múlt egyedül is elég ahhoz, hogy a film sikeres legyen majd. 5/2