calacitra

A mindent vivő film.

A Zindagi Na Milegi Dobara. Ő tarolt, összesen 7 díjat kapott. Köztük ott van a legjobb film, a legjobb rendezés, a legjobb dialogok, a legjobb koreográfia, és a többi leglegleg még. Nekem ebből a sokból külön öröm pl az, hogy Farhan Akhtar nyert, de igazából az összesnek csak örülni lehet, mert megérdemelten zsebelte be őket a ZNMD. Ja, hogy van valaki, aki még nem látta? Azonnal tessék nekiesni. Nem, nem csak azért, mert ennyi meg annyi díja van, hanem mert szimplán tényleg jó. Amíg nem ott volt ott a neve mellett ez a sok filmfare, addig is azt mondtuk róla, hogy az év filmje, de így talán most már sokkal jobban hihető a rajongásunk feléje.

Ami meglepetés volt.

A Dirty Picture buktája valamennyire ennek nevezhető. Főleg azok után, hogy a legtöbb eddig megrendezett awardsos eventnél elég sokat nyert. Vitte sorban haza a rendezésért, legjobb filmért a díjakat, a zenéről nem is beszélve. Most meg csak hármat. A legjobb színésznőit, bár azt nem is kaphatta más Vidyan kívül. Aztán a legjobb kosztüm díját, ez is jogos, de az év jelenetével nem tudok mit kezdeni. Bár ők inkább a zenei díjakkal, díjazottakkal vannak, lehettek így.

Akkor jöjjenek is a zenék.

A Rockstar 5 díjjal büszkélkedhet, főként a zenés kategóriákban vitt mindent, meg a legjobb férfi színészt adta Ranbir Kapoor személyében (kvázi nem láncoltam magam semmihez). Az igazság az, hogy azért itt is többre lehetett talán számítani, végül azonban "csupán" AR Rahman seggén tolták fel a szivárványt, pedig. A plébek énekeseknél Mohit Chauhan nyerése volt a biztos (Rockstar), bár nem a Sadda Haq-ért kapta a díjat, de most ezen nem veszünk össze. A női énekeseknél vártam a Saibot, de nem jött. Habár nem is gondoltam komolyan, hogy megkaphatja ezért Shreya Goshal, mégis tapsoltam volna örömömben, ha megkapta volna. Így se voltam szomorú, Shreya Goshal azonban az volt, fact. Nem az előbb említett zene vagy nem is az Oh la la Oh la la miatt (ez a The Dirty Pictureben hangzik el), amit ő énekel és már agyondíjazták mindenhol, hanem pl Teri Meri miatt, ami az év zenéi között szerepelt több listában is, erre boom goes the dynamite filmfare faktor bumm, és a győztes Usha Utup a Darling című dallal. Azért hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érdemelte meg, mert jó szám az, szépen is énekli. Viszont meglepetés volt ez is.

Debüt kategória is van külön.

A Delhi Belly rendezője bizonyult a legjobbnak a jelöltek közül. Az megint más tészta, hogy Kiran Rao (Dhobi Ghat ) vagy Bejoy Nambiar (Shaitan) is megkaphatta volna, akár jelölve volt, akár nem. Delhi Belly egyébként ezenkívül még 3 díjat is összehozott, és így elég szépen zárta az évet, a filmfaret ebben a tekintetben. De azért nem érdemtelenül, mert sokan szeretik, szerették a darabot. Annak ellenére, hogy ez már csak képkockafoszlányaiban emlékeztet egy igazi bw darabra. A debüt színésznő Priyanka Chopra rokona lett, erre se kell rácsodálkozni nagyon. A férfit azonban a Force mozi egyik színésze kapta. Érdekes, de nem világmegváltó díjazás.

Fuckyeah mert sikerült nekik, és még ez sem elég

Akinek örülünk még Raninak a mellékért, és a Shaitannak de nagyon. Ez utóbbi simán megérdemelt volna többet is, de ne legyünk telhetetlenek. Ugye a Screenen már megmutatta magát, a Filmfaren meg csoda is lett volna a nyerése olyan kategóriában mint rendezés, zene, vagy operatőr, ilyen ez a bwilág na. De még így is sokkal, pozitívabb a kicsengése ennek az awardsnak, mint a röhejes oszkárnak a jelölésektől kezdve a díjazásig. Pedig lássuk be: azért Indiában a sztárok mellett még nehezebb befutni, díjig, díjakig vinni egy low budget filmnek, fiatal noname színésznek, ha senki nem karolja fel. Meg most is azok indultak, ahol a krém, a felső 10 vonult fel a filmekben, azokból vette ki a részét. Ám a lista még így is reálisabb, szimpatikusabb jóval egy oszkárénál. Talán mert tényleg a legjobbakról van szó. Nem a legcsöpögösebb, giccsesebb, modorosabb próbálkozásokról éppen. Na de hagyjuk a nyugatot, mert a kelet itt van, megérkezett.

Hova tűnt Damon Hill SRK?

Ez az egy fontosabb téma maradt még meg az idei filmfare puttonyban. Azaz a király korona nélkül zárta a filmfaret ebben az évben. Szomorú szmájlik, wow, jaj. Pedig van benne valami, abban, hogy 2011 egyszerűen nem az övé volt, és ennyi. Lehet róla szólt, tőle volt hangos, de ez nem elég, sokszor. Ahogy most sem. A marketing nem minden, talán ebből is tanul valamit Sharukh. Ezek után hiába csinált bármit is ebben az évben, szuperhősös mozit (ra.one) vagy izgalmas folytatásost (don 2), mert filmként, és színészi alakításokban is láttunk jobbat nála ennél. A tavalyi után nem jött össze neki, Ranbir Kapoor alakításával megette reggelire Dont. A rocksztár meg legyőzte a királyt. A fura az lett volna, ha ez fordítva sül el. Még úgy is SRK jó színész, csak talán majd erről a következő Chopra filmben fog többet mutatni, olyat, aminél jobbat majd tényleg nem lehet találni az évben.

Végére egy érdekesség. Az idei filmfaren átadták a 2500. black ladyt, amit pont AR Rahman kapott a legjobb zenéért. Pont. Hogy véletlen? Költői. Jöjjön inkább a lista a tovább mögött.

Nem csak manapság, hanem úgy általában véve is kevés az olyan bwzene, mint amilyen ez itt. Talán utoljára pont AR Rahmantól hallottunk még ilyet a Yuvaban, de az is elég régen volt már persze. 2004-ben. Gondolkodom is erősen, az azóta eltelt időben nem sok minden történt, már ami ennyire merész lett volna, akár hangszerelésében mind a témájában. Aztán az is lehet, hogy simán csak elfeledteti velem őket a Sadda Haq. Tudod, a zaja elnémítja őket, mintha nem is lennének a világon. Mert van annyira jó, elárultam magam közbe.

A sikerének forrása több mindenben keresendő szerintem. Ugye a tökösségét már felhoztam fentebb a merészséggel, hogy jajde régen volt már rockrock fiúklányok. De ott van AR Rahman a god of music, a maestro is, aki tud ilyet, sokkal jobbat, mint a Slumdog Millionaire volt, amiért oszkárbácsi meggyűt szépen. Aztán az üzenete se titkos, amiről beszél, s amit a fiatalok éreznek magukénak elsősorban. De a legnagyobb erénye az véleményem szerint, hogy nem hindiklisé. Nem olyan, mint a többi száz megjelenő bw muzsika a palettán. Van egy egyedi hangulata is, erről mindjárt. A tűz meg ott van benne, nem kitalált, beleerőszakolt éppen. Átjön na, az, aminek át kell.     

Azt hiszem tipikusan egy (rock)himnuszt csináltak vele, amit a düh és szenvedély hajt végig. Egyszerre őrült és megavad. Furcsa mégis fülbemászó. Az egész egy nagy rohanás, adrenalinbomba, vagy legalábbis ahhoz hasonlítható, ami végigsöpör rajtad, ha belefülelsz. Egyébként van még benne valami érzékenység a fájdalomra, ami frusztrációt okoz, és ha te is hallod ordítani tudnál bele a világba. Nem hiába lett a modern generáció egyik kedvenc nótája most.  

Még érdekes, hogy a számot egy paraszti mozgalom ihlette, amely tényleg megtörtént néhány évvel ezelőtt. Ide jönnek a plusz érzelmek. Aki énekli az pedig Mohit Chauhan, akinek a lázadó hangja telitalálat. Ennyi. Hallgathatod edzés közben, készülhetsz fel rá vizsgára, vagy szimplán tiltakozhatsz vele valami ellen, a Sadda Haq mindig jól jön. "us gali ka main na jismein hayaa na jismein sharam"

Kell. Még AR Rahman, a zene maestro is ezt mondja. Aki tett valami utalást rá az egyik az interjúban, hogy bár tudja jól India és bw nem a rock hazája, de lehetne az simán, amibe a sztár, a legenda is hozzátartozik szervesen. Jójó ő most hivatalból beszél, a szakma fűti, de valamennyire igaza van. Abban legalább is, hogy a műfaj nincs jelen a bwfilmekben. Mindenhol csak a romantikus, a trendipop indul, amit majmolnak át nyugatról, helyenként nem sok sikerrel. Meg aztán, ha meg is tartják, szigorúan ragaszkodnak a hindi satöbbi zenei hagyományaikhoz, akkor sem a rockot veszik elő. Na ja. Nem ez az első ami eszünkbe jut róla se neki se nekem, vagyis ami jellemezné a hindi filmzenét úgy általában. Tippre persze létezhet rock in India banda, nincs kizáró oka, ennek se mondok ellent, de ha csak a filmekből indulok ki, akkor a számuk kevés-ke lehet csupán nem több.