Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

És a telugu filmzenék már smafuk

Hiszen idejét se tudom, mikor is szolgáltattak talpalávalót a posztteli hétköznapokba. Még a Nenokkadine és a Race Gurram próbálkozott utoljára, szó se róla, de ezek se tegnapiak éppen. De most ezt az űrt betöltetvén totál véletlenül érkezik a Kanulanu Thaake c., ami a Mannam filmzenéje egyben, és egészen pontosan már nyár óta várt arra, hogy rátaláljak. Megtörtént. Az meg kölün vicces, hogy akit én első fülre a helyi Arijit Singhnek gondoltam, az bizony Arijit Singh. Mintha csak éreztem volna, a dalrendezőfelelős Anup Rubens. És tökre szeretnivaló. 

0 Tovább

EG

Keresve se találhattunk volna ennél megnyerőbb választást, hogy feltámasszuk az eyecandy rovatot, életet csiholjunk bele, mert igen csak lemaradt a többi posztcímkével szemben. De lárifári, most itt van az e havi FHM, címlaplányával: Esha Guptaval. Lapoznánk is. Többször. Képek meg vannak beljebb is, ha valakit (mindenkit) érdekelne.  

0 Tovább

Kinek a Varun, kinek a Kangana

Csak, hogy kettőt említsek azk közül, akikkel a címlapján került a polcokra az októberi GQ indiai kiadása. Aminek egyébként a ‘Rock n Roll' a vezérfonala. És az említetteken kívül (róluk a kép) Jackie Shroff és Aditya Mittal is ott feszít az újságlapok között. Lapoznám.  

0 Tovább

Kaththi teaser

Elfogult vagyok, de AR Murugadoss, ha ennél többet már esze ágába se lenne megosztani a legújabb filmjéről, akkor is ott lennék az első sorban, amikor bemutatják majd a Kaththit. Amiben azért egy Vijay lesz a főszereplő, szóval tényleg nincs kétség, semmi kétely bennem vele és ezzel a projekttel kapcsolatban. Legutóbb pl. a Holiday, a Thuppakki bw remakejét rendezte meg zseniális formán. Persze az alapanyag adott volt, de hát neki először mindig délen kell bizonyítania, és azt is teszi konstans. Csalódások ettől függetlenül akadnak, de még mindig a királyságból van több, ami tőle egyenesen érkezik felénk és hozzánk.    

0 Tovább

Lets take a selfie pulla...give me a ummmmaaaa

2014 nem Anirudh éve. Hisz hiába szerettük meg magunknak pl. a VIP filmzenéket, a Kaththival megint visszasorolt, behúzta a féket, és egyáltalán de nem győzött meg, hogy ez kell nekem, ahogy és annyira pl. a 3, az Ethir Neechal vagy a Vanakkam Chennai filmzenéi kellenek azóta is.

Persze nem is temetni jöttem, imádom a srácot, egy kiköpött ar rahman jó fiatalon, de azért a hirtelen jött siker a Why this kolaverivel nem tett jót neki. Habár mint mondottam utána sem csak selejtet gyártott, de érezhetően mindig hiányzik az, ami a Moonuban, ott, a soundtracken megvolt.  

Meg igazán akkor van elemében, amikor Dhanushhal dolgozik össze, azokból mindig tudvalevő, hogy csak és kizárólag fain dolog sülhet ki. A Kaththiban nem így volt, és a szöveget sem ő szerezte sok esetben, ami meg is látszik rajta itt-ott sajnos. Simán elérzik a kábé egy időben megjelent AI (arr) mellett. Legfeljebb a táskáját vihetné, meg a cipőjét pucolhatná, de ennyi.

Ettől még a következő az albumról a Selfie Pulla olyan kortárs művészet legjava, amit nem lehet fül nélkül hagyni. Trendi, kúlság, menőnek azért túlzás. Az énekesek Ilayathalapathy Vijay & Sunidhi Chauhan szépen dalpárbeszédelnek, azzal nincs gond.

A Szelfihimnusz előállt, tessék készíteni azokat a képeket.    

0 Tovább

calacitra

blogavatar

bollywood for breakfast. yikes.

Utolsó kommentek