Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

BoB’12: a legjobb 9 item number

Olvassuk el, újra, ezt a jó összefoglalót az item number intézményéről, amit valahol olvastam. Te nem tudod hol? Pedig egy király oldalon. Ja tudom, pontosan itt. Ha már nem érdekel, megvolt, ecete, hajtás után ott vannak a legjobbak.

Hatásvadász jelenetek, szexuálisan provokatív tartalmak, hiányosan suitupolt csillagok, amik olcsószerű izgalmakat keltenek fel a tömegben, azaz az item number koncepció, ahogy azt a bírálói látják elsősorban. Igen ők, de nem mi, mert mi az érem másik oldalán állunk, akik pont az előbb kiemelt dolgokért szeretik ezt az egészet, látni újra és újra más-más csomagolásban feltálalva. Azt tehát, hogy mik jellemzik fő vonalakban az item numbert (ami egyébként annyit jelent, hogy tételszám, de a továbbiakban az eredeti elnevezéshez tartom magam) azt leírtuk, de hogy pontosan mi is ez a valami, azt megfogalmazni már közel sem olyan egyszerű. Még bw királyának Shah Rukh Khannak se sikerült egy interjújában - választ adni erre, akit pont arról kérdeztek, hogy egy adott filmben (AKK) item boyként tűnik e fel, vagy sem? Erre reagált úgy, hogy nem igen tudja mi is ez az IN valójában, mi tekinthető annak, mi nem, és különben is ruha volt rajta. Hah(a). Ha neki nem megy, akkor rajtunk a sor.

Az item number egy zenei különszám, teljesítmény, produkció lehet az indiai (nemcsak bw) filmen belül. Mondom lehet, mert nem törvényszerű, kötelező az alkalmazása, sok esetben pl a büdzsé nem engedi, de van úgy, hogy nem is számolnak vele. Egy indiai filmsajátosság, eszköz, kellék talán, aminek nem kimondott előfeltétele az, hogy a film része legyen, a megértést szolgálja, a cselekményt vigye magával tovább. Összehasonlításképpen majdnem olyan, mint a táncos dalbetétek a filmekben, csak azoktól azért különböznek pár pontban. Az egyik ilyet a cselekményhez való nem kötödést említettem már, a másik ami a legfontosabb is, hogy egy olyan színész, énekes, modell, sztár szerepel ebben (jól alulöltözve igen), akinek amúgy annyi köze van hozzá, a filmhez, mint neked vagy nekem. Semmi. Ő csak (dansz) cameozik egyet, mint ha csak felszállna a vonatra, utazna egy megállót, és aztán leszállna. A lényeg azonban azon az időösszmennyiségen van, amíg jelen volt, hogy mennyire lett hatásos, észrevehető, miben tűnt ki az átlagostól, a szokásos módszertől.

Aztán. Ha nő a sztár, aki szerepel az item numberben akkor item girlnek hívjuk (ebből van több), ha az férfi akkor item boynak. Egy külön csoport a modellek, a képzett táncosok világa. Mert ők nem színészek amúgy, csak megjelennek benne, hogy hírnevet szerezhessenek vele, ezáltal. Tudunk olyanról, akinek egyre futotta, de olyanról is, akinek ez lett az élete. Ő lett a legmegbízhatóbb, sikeresebb item girl lány Indiában. Van ilyen...És ahogy neki fontos ez a megjelenés, úgy fontos még a filmnek ez az item number. Mert mint minden mögött, itt is a pénz az úr. Megnöveli a keresletet a film után, piacképesebbé teszi, pr eszköznek vagy marketingnek se utolsó, és az se kizárható, hogy valaki ez miatt, a sztárral készülő item number miatt várja az adott mozit annyira vagy ha azt nem, magát a tételt.

És akkor következzen a legjobb 9. Nem azért, mert nem akartunk többet, hanem mert nem volt még egy legjobb, ami olyan lett volna, hogy elfért volna ide. És ez sokat elárul az évről, az idei IN termésről. Na de nem panaszkodom. Így is volt szemorgazmus dögivel.

Ami meg a jövő évet illeti, fúha. Nem mondom, hogy jobb lesz, mint az idei, mert ez olyan, hogy mondani kell, pezsgőzni rá. De legyen benne meglepetés, több danszolás, csipetnyi régi bw, fülzsírtépő zenék, fiatal tehetségek, Khanharc, azaz egy olyan, ahol és ami nélkül bw már nem lenne bw. Szép volt 2012. És hajrá 2013! Jövőre ugyanitt (vagy nem) ugyanennyit, viszlát.

0 Tovább

BoB’12: filmes legek

Amikor a tűz ösvényén süket néma férjét kereső áldott állapotos asszony összetalálkozik az angol kurzusra járó igazi blockbuster fegyverkereskedő Tigrissel és a titokban spermagyáros amúgy piros kék dróttal játszadozó, többszöri balesetben újjászülett Rathoreral, na akkor tudod csak meg pontosan, hogy milyen év is volt, lett ez a 2012 egy kamerából panorámázva.

0 Tovább

BoB’12: a legjobb bollywoodi (film)zenék

A zene az kell. Hiszen miatta is szeretjük annyira és annyira b'wood-ot. Jó, hogy van. Vannak ezek a zenei rendezők, a plébek énekesek, a dalszövegírók, meg sokan mások a teljesség igénye felsorolása nélkül, akik hát tudnak. Merítenek nagykanállal a gyökerekből, pimaszul újítanak, aztán schmittelnek is szépen-okosan nyugatról, miközbe élvezik ezt az egészet. A kiváltságos helyzetet, hogy mekkora szerepe és létjogosultsága van a daloknak a bombayi filmiparban (nem mint máshol). Megtehetik no, megérdemlik.

De ez egyben áldott teher is a számukra nézve. Mert a fülhallgató másik végéről jelentkező aktív tömeg sokszor bizony nem ennyire elfogult. Vagy együttérző. Nyíltan, őszintén megmondja, hogy mi a frankó, és mi a nem az, egyszerűen csak vállalhatatlan. Hisz joga van hozzá.

Ugyanis a film szerves része a dal. Ha egy a dal pedig nem oké, akkor a film is már veszít az értékéből. Világos. A zene határozza meg az alkotást és nem fordítva. Ez bw. Még mindig, a mai napig bezárólag. És lehet nem élveznek akkora prioritást a dallamok, mint régen, kevesebb is az egy jelenetre jutó, viszont valamilyen formában, ha máshogy nem háttér, aláfestő jelleggel tovább élnek ott, boldogan. Mi pedig ennek csak örülhetünk. Akkor legalábbis, ha ilyeneket hallunk, hallgatunk, mármint a legjobbakat.

Vagy ahogy mi mondjuk: az évzenéket. Amikből hát izé nem volt sok idén. De, nem panaszkodni jöttem, szóval hagyjuk is egyelőre mi merre hogy ment el, aminek nem kellett volna. Inkább a fontosak, a leglényegesebb zenemomentumok beszéljenek most helyettem. Az a 20, akik szerintem nem csak az adott mozit varázsolták elviselhetőbbé, tökéletesebbé, hanem cak-pak 2012-t.

0 Tovább

BoB’12: a legjobb nem bollywoodi, indiai (film)zenék

Mert India nem egyenlő bw. Hiába hiszik sokan ezt, még mindig. Talán a most következő új kategória termékei segíthetik a megismerést, hogy vannak más nyelven készített filmek (audiotartalmak) is az országban. Olyan, mint tamil, telugu, malayalam, kannada meg majd egy tucat. Tény, hogy a hindi a legismertebb az összes közül, bw fákje, de a zenék azok mindenhol zenék. Az made in India, bármilyen nyelven szóljon is az.

Mi van még? Ja, majd elfelejtettem. A listában vannak 1) hindi dalok, amik nem szervesen kapcsolódnak bwhoz 2) slágerek innen-onnan 3) nem filmzenék 4) filmzenék, 5) meg egyéb más önjelöltek.

Összesen 15 kredit. Külön-külön is szerepelnek, valamint egybegyúrva a dragontape közreműködésével.

Akkor lássunk is hozzá!

0 Tovább

BoB’12: a legjobb mashupok

A legutóbbi listázáshoz képest egy új kategóriával már gazdagabb lett a BoB idén. Törünk föl, terjeszkedünk, világhírnév idevele. Éljen. Sőt, kids, nem is akármilyennel. Bw mashupokkal, hogy what the fuck?!

Hiszen pár éve gondolni se gondoltam volna, hogy majd a (film)zenemaszalázás eljut keletre, és ilyen méreteket ölt szerte Indiában. Persze azért ez még nem akkora, meg akkora, hogy akkora. Mert jelen pillanatban 'csak' kettő darab djről tudjuk állítani azt, hogy ők igen, igen biztos, legoznak dalokat unalmukba hivatalosan, pénzért, ilyesmi. Ami izé nem sok, de több mint saját gondolat espé szakdolgozatában.

Elhiszem, naiv vagyok, ha mondjátok, hogy van több is (mármint mashup gyártó), de ők egyelőre hátszéllel megtolva, talán némi hozzáértéssel is eljutnak evribádi, még hozzám és hozzád is. Nem utolsó sorban, amit csinálnak, ezt ad össze: hallgatható is. Néha simán csak kurvajó. Jöjjenek is most ők. Kiran Kamath (4) és DJ Chetas (1) név szerint, pörögjön, forogjon. Meg forogjon, pörögjön.

0 Tovább
«
12

calacitra

blogavatar

bollywood for breakfast. yikes.

Utolsó kommentek