Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Ilyen az, amikor Anirudh összefut AR Rahmannal, és annak dal lesz a vége

Bevallom férfiasan ezzel nem számoltam. Azt illetően igen, még képbe voltam, hogy Shankar új mozijának, az AI-nak, (vagy csak I) a zeneösszesét a maestro szerzi majd, akik az Endhiran után újra együtt dolgoznak. De az már nem jutott el a fülemig, hogy egy dal erejéig még egy ilyen páratlan páros kollaborálásra is jut bizony hely az albumon, lesz annak esélye. Lett is. 

Hiszen most már ofisöl (a launch, és egyúttal cd megjelenést követően), hogy a múlt (már elnézést) és a jövő tamil zeneszakértelem nagyjai, nevezetesen

 AR Rahman  és  Anirudh Ravichander  együtt zenéltek

amiből megszületett a Mersalaayitten c. filmzene a mozihoz.

Az igazsághoz persze azért hozzá tartozik, hogy Neeti Mohan is beszáll a buliba pár sorért, de nem bánjuk, neki is kijár a dicsőségből. Mert ez a dal jóság lett. Első fülre kell, kell még. De ahogy hallgatom közbe a soundtracket, az se akarja meg kérdezni, hogy szereted-e, mert csak azt lehet.

u.i.: Itt is a legnagyobb az esélye az évzenék előfodulási esélyének. Eszement (welcome to opera, nyugatiaskodás, szerelem a köbön, epikus filmzenék epikus témája többek között). Le a kalappal AR Rahman!!! Respect. Mióta vártunk már rá, hogy ezt, ezt hallhassuk tőled. 

0 Tovább

AR Rahman: Patakha Guddi

A maestro valentin napi ajándékával egészen belopta magát a szívembe. Tudom, hogy ezt éneklik a Nooran tesók is szépen, de azért mégis fülpornó volt hallani, ahogy Rahman és a medzsik, vagy ahogy írják a karizma se kopik az idők alatt. Nem fog rajta semmi, nem hallatszik rajta semmi. És semmi. Kvázi minden tiszteletem a női verzióé, de ebből kérek még. 1:29-től 1:45-ig meg olyan magasepic, hogy azt az augusztus 29-i hazai Celebrate The 80s and 90s with The Hoff event sem tudja elérni. Pedig az. De mégse.

0 Tovább

Raanjhanaa title track

A hirtelen jött rögtönzött zenetartalmi estimesék bw kiadását egy egészen különleges darabbal zárjuk most le, ami egyrészt felteszi a koronát az eddigiekre, egyfajta hab a tortán, másrészt pedig nyílt titok, hogy a legjobb az összes mindközül. Ez pedig nem vagyon más, mint a Raanjhanaa címzenéje, AR Rahman, a maestro utóbbi idők legklasszabb munkája, ic fakt.

Bár azért nem a legjobb, direkt kerültem is ezt a kifejezést rá. Mert ez még mindig nem az az AR Rahman, akit annyira szeretünk, szerettünk meg azokért a bizonyos dalokért. De ebben a title songban pont az a jó, hogy mintha hasonlítana azokra (a tum takban is volt valami), lenne benne egy kicsi belőlük. És talán el is indul, aminek el kell. ARR végre megtalálja a számításait, dejódeszép is lenne, mert hiánycikk lett már, nagyon hiányzik bwból, az ő dalai igen. Mert a JTHJ minden volt csak nem ARR anyag. Sem minőségben, sem sehogy. A Raanjhanaa még lehet. A reményt ne vegyétek el, köszi, a soundtracken legyen a világ szeme. 

Dhanush meg király, a Khanok félhetnek, elbújhatnak, szevasztok. Oké, én bekajáltam ezt dalbetét promót, meg az egész koreográfiát, pattogok itt a székben, mint kukoricaszemek a mikróban. 

0 Tovább

AR Rahman: Infinite Love

A twitteren írtam valami olyasmit, hogy százszor, ezerszer ez, mint egy Jab Tak Hai Jaan bw soundtrack tőle. Meg, hogy azért tud, nem felejtett el zenét szerezni. Hogyanis.

Pedig a legutóbbi próbálkozása, pont pár hete jelent meg, a kollywoodi Kadalhoz (r.: Mani Ratnam) a filmzenéivel, ami megint csak nem lett bivalyerős score, kedves Rahmantól. A JTHJ és ezután már el is könyveltem magamban, hogy hullámvölgy is coming. 

Aztán jött ez. Igazából nem ma, nem a mai napra lett páblik, hanem 21-re (véletlen egybeesés, nem hiszem). Mégis karácsonyra éreztem pont tökéletesnek kihelyezni és megosztani. Talán az üzenete miatt. Talán a klip-történet miatt. Talán mert jó zene. Talán tökmindegy.

Lehet, mondod, csöpögös, limonádé az egész peace és szeressük egymást együtt végkicsengése, de itt valahogy nem különösebben zavar. Úgy tolják le a torkomon, mutatják be szermorgazmus (a földrészeket összelegozva tényleg ezt kapnánk?), hogy tetszik mindenhogyan. Mitöbb fülbarát, nemzetközi, és legyen is ez az én posztom, amivel Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek.       

0 Tovább

Hírkedd

1) A Dharma és KJo (Karan Johar) úgy néz ki megtalálta a The Immortals of Meluha tökéletes Lord Shivajat. Mégpedig Hrithik Roshan személyében. De nem csak ő benne gondolkodnak, hanem Priyanka Choprat is szeretnék leszerződtetni Parvati szerepére. Izgalmas projekt lehet így ez, különösen azok után, hogy ez a színészkettős nagyon szép bevételt hozott már a Dharmanak az év elején bemutatott Agneepath mozival.

2) Mani Ratnam legközelebbi filmjéhez, a Kadalhoz AR Rahman szerzi majd a zenét. Jelen pillanatban is. Hiszen két dalról már most elmondhatjuk, hogy készen vannak. Rahman ugyanis kivételesen nem időzik el sokat rajta, hanem csinálja, hiszen már márciusban indul a forgatás. Egy közeli forrás szerint az eddigi dalokkal mindenki elégedett, amiknek a szövege egyébként Vairamuthu Kavidhaigalnak köszönhető.  

3) A Golmaal trilógia rendezője Rohit Shetty azt szeretné, ha a következő mozijában, a Chennai Expressben Shah Rukh Khan szerepelne. Ki nem? Bár ő is azt nyilatkozta, hogy még korai lenne erről beszélni, hiszen nagyon az elején járnak még a filmmel, úgy a tervezési fázisban, magyarán sehol. Amit biztosan tudnak, hogy egy romantikus komédiát, egy szórakoztató családi mozit akarnak készíteni, amibe a királynak is lenne helye. Egyelőre azonban, addig is a Bol Bachchant csinálja, meg a Golmaal negyedik részének forgatókönyét is írja, tehát a CE még jóval odébb van.

4) Usha Uthup - legutóbb éppen a Darlinggal filmfaret nyerő - népszerű playback énekes azután, hogy egy kis szerep erejéig feltűnt már a vásznon a 7 Khoon Maafban, most újra visszatérhet oda. Ugyanis a Luptában, ami egy horror film lesz, a debüt rendező  Prabhuraj egy szerepet ajánlott fel neki. A hírt később ő maga erősítette meg, és azt mondta, hogy Usha nagyon izgatott már és alig várja, hogy része legyen ennek a filmnek. Ennek a road horrornak, ami egy dzsungelben fog játszódni.

5) John Abraham rendezői álmokat is sző. A színészt a kritikusok már évekkel ezelőtt leírták, amikor el se kezdte a pályafutását, és azóta is szívesen kongatják a vészharangokat vele kapcsolatban. De mint mondta egy interjújában: hozzászokott ehhez, és amit ő csinált, azt azért csinálta, mert érdekelte, szerette volna megmutatni bwnak, hogy ilyen filmek is vannak. Mint a Water vagy a No Smoking éppen. A sors fintora aztán, hogy pont azzal a Dostanaval lett ismert, ahol sárga rövidnadrágban a fenekét mutatja a tengerparton kábé. Viszont a JA azt szeretné, ha az emberek ne erről, ne így emlékezzenek rá, és ezért legyen népszerű. Hanem többet és mast akar adni, magából. Egy ilyen terv a rendezés, vagy a JA Productions megalapítása. Míg a másik a jótékonyság, egy saját szervezet létrehozása, támogatása, hiszen csak nagyon kevesen foglalkoznak ezzel (Indiában) a mai világban, szerinte.

6) A 3 idiots atyja Rajkumar Hirani új filmjéhez már meg is találta a vezető színészeket. Az egyik Anushka Sharma lenne, találkoztak is ez ügyben már párszor. Míg a másik nem nagy meglepetésre Aamir Khan, aki pont szerepelt az említett 3 Idiotsban. Egyik sem 100%, de a hivatalos bejelentésre elvileg a források szerint nemsokára sor kerülhet majd.

7) Konkona Sen Sharma másfél év után újra forgat. A szülési szabadság(a után)ról visszatérő színésznő twitteren írt rajongoinak, hogy az első forgatási nap kezdetét vette. Amiben pedig szerepelni fog, az nem más, mint egy novella, a Shesher Kabita filmes adaptációjában. Ezt Suman Mukherjee rendezi, és a színésznő mellett még Raul Bhose tűnik majd fel. 

8) Bejoy Nambiar a Shaitan után egy hindi-tamil, ergo kétnyelvű filmet készíthet. A David-ot. Ami elvileg hindinek indult, de egy A listás bw színészt se érdekelt. Vagyis Vivek Oberoit igen, de ő akkor szállt ki, amikor megtudta, hogy tamil felé kacsingat a rendező úr. Most az biztos, hogy egy tamil szupersztár Vikram szerepelni fog, és hogy BN nagyon akarja SRK-t látni a filmjében. A döntésben sokat segíthet, hogy a színész látta a Shaitant és szerette, de ez persze nem jelenti azt, hogy mindjárt el is vállalja a felkérést. Arról nem is beszélve, hogy a David még a Shaitanhoz képest is sötétebb dolgokkal fog operálni, amivel meg ugye nem lehet az indiai emebereket lekenyerezni.      

0 Tovább
«
123

calacitra

blogavatar

bollywood for breakfast. yikes.

Utolsó kommentek