Elképzelem. Ezen a refrénen is mit össze nem szenvedhettek Sajidék, amíg fel nem találták, hogy ez majd jó lesz. Komolyan, még a címe is ugyanaz. Azt mondja a forma: Boom Boom.

Mit is kell tudni róla ezen kívül? Mika Singh énekli, és a hamarosan mozikba kerülő Ajab Gazabb Love-nak (remake lesz, eredetije telugu volt a hírek szerint) az első zenéje, dalbetét teasere. A film direktora pedig az a Sanjay Gadhvi lesz, akinek a klasszik, kultik Dhoomot köszönhetjük éppen. 

De visszatérve erre a promora, magára a zenére, a látványra, úgy az egészre. Igazából már majdnem olyan rossz, hogy jó. Nyári az egész, a dallam éppen hogy nem járja át a szívem, viszont a koreográfiát el kell ismerni, hogy nem egyszerű ledanszolni. Persze ha már a zeneszöveg annyira puritán legalább ebben emelkedjen ki a többi ezer közül.

Boscoek pedig meg is tettek mindent azért, hogy ott legyen, vagy annál is feljebb. A making videó erre a bizonyíték, amit most belinkelek, de talán külön, saját posztba is kap helyet, mert annyira mozdulatgazdag, kemény meló, és én soha nem tudnám megcsinálni.  

A Boom Boom legyen veletek.