Egyelőre tényleg nem az, de még lehet. Pont a minap hoztam fel ezt twitteren, hogy van benne potenciál. Hiánycikknek is hiánycikk, én annak számítanám - hazánkban és világszerte, abból kifolyólag ugyanis, hogy lényegesen kevesebben nézik, mint a külföldi mozikat. Most oké, nem vagyok vak, tudom nem keresik annyian, mint a cukrot válságban, sőt, viszont látni a helyét a sokszor szűkös kínálatban, a mozitermekben vagy akár a polcokon. Elférne ez egy-egy hétre, lenni elfogult, a száz másik ámerikái tucat mellé. De nem. A helyzet az, hogy a súlya megkérdőjelezhető a mai napig, ami aztán egyenesen halálra ítéli minden fronton a többiekkel szemben. És(sel nem kezdünk, bla..) erről nem csak a belterjessége, a zártsága tehet, az a felelős, amivel oly sokáig jellemezték az indiai filmgyártást, hiszen mára már bárhol akárki, akárhol bárki tud bwfanatizmusának eleget tenni. Úgy vélem minden baj forrása tőlünk eredeztethető le, az esélymegnemadásról, hogy csak egyet emeljek ki azok közül, amik a folytatásban szerepelni fognak. 

Persze nem kerülhetem ki azt se, folytatva a fentieket, hogy amíg a hazai piac teljesít, addig szükségtelen is kilépnie a nagyvilágba. Márpedig az indiai filmgyártás jól-ügyesen-okosan berendezkedett, említett belterjesség, jó előre évekre a hazai vászonra (majdnem) csak oda. Az aktív óriási közönség pedig ebben a partnere volt, és lesz is még. Akkor is, ha bwnek már ennyi nem elég, lassan nem tud a bőrébe bújni és kikacsint a határon túlra. Tényleg kacsint, de semmi más, nem harap, mert neki mindig az indiai néző (annak igénye) lesz az első. Az, hogy most erről mégis szó van, lehet, talán az új fiatal rendezőgenerációnak köszönhető, az új filmeknek, a nagybetűs globalizációnak. Egy biztos, a mai napon már konkrétabban esik szó nyitásról bwban. Beszélnek róla, megy is a pro és a kontra erről a filmgyáron belül, egyesek nem akarnak behajolni, mások igen, lépnének egy nagyot, nagyobbat mint eddig. Szép és jó lenne, ha megtörténne, de látni kell, vannak hátrányai egy ilyen lépésnek. S most nem csak sajátosságok háttérbeszorítására gondolok, hanem arra a három plusz egy okra, ami miatt bw jelen (körülmények között) biztosan nem tud egyik napról másikra tért, időt nyerni akár egy magyarországi amerikait&amerikait popcornzabáló közönséggel teli teremben. Hiszen ez van most:

 

  1. vetítésmellőzések (ergó tudom mikor néztél utoljára BWfilmet magyar moziban, tévében)
  2. információ és tudáshiány a témáról a fejekben (zéróforrásdokumentumok)
  3. korong formájában való megnemjelenések (with subtitle?)  
  4. + még ehhez is linkelődnek hozzá olyan apró, de annál fontosabb tényezők, mint tévhitek tonnaszámra, raklapnyi előítéletek az emberek részéről, amik egyáltalán de sehogy sem segítik elő - most általánosítok - az indiai filmek terjesztését, terjeszkedését valamennyi lehetséges létező ilyen platformon.

 

Már a felsorolás miatt is igazából akárhányszor felmerül az idea egy full bwközpontú blog létrehozásában, mindannyiszor szembejön az a kérdés: minek is? Már csak azért, mert a napnál világosabb, hogy ez egy széllel szembeni vizelős vállalkozás, olyan táptalaj nélküli, aminek nem látni a végét, de még az elejét se. Gondolok itt főként a feltáratlanságára, a nélkülözésére, a sztereotípiákra, amik beidegződtek valamikor még nagyon régen. Ezért aztán elkezdeni kemény dió. Továbbá nehéz üzlet is egyben, ami éppen nem virágzik ugye, talán nem is fog már, hwoknows. Egyszerűen az van, túl sok vizes a pelus, amit tisztába tenni lehetetlen viziomisszio. Egyrészt ismeretlen meg minden, ami körülveszi, másrészt a részletgazdagsága még öt évnyi konstans filmmegfigyelős státusz után is ámulatbaejtő. Nem áll le egy szekundumra se, mindig képes a megújulásra, intertextualitásos mivolta szembeszökő orgia, s egyszerre kortárs és klasszikus 1in1.

Azt mondják: ahhoz, hogy valami édes legyen előbb meg kell cukrozni. Nagyon bölcs, mert a bombayi filmipar is keserűnek 66 a bwszűznek, aki nem érti, bár nem is értheti meg első blikkre, amit lát maga előtt megvalósulni. Kvázi nem vele van a baj, hiszen azt a csilliónyi olyan sajátosságot, a nagybetűs zsánert, amiért valami bollywoodi, annak tekintjük, azt honnan is tudhatná valaki, ha nem keres rá, néz utána satöbbi, az megint más kérdés, hogy ha nincs honnan, kitől, akkor nem is fogja egyhamar. Aztán még erre jön rá a hindi nyelvű filmek komplex egymásra utalós rendszere, mondottam volt, amit kiismerni vállalhatatlan házi feladat, főleg újaknak, de még nekem is, úgy mindenkinek. Valahol persze el kell kezdeni, de a vezetést is az elméletek & a házépítést is az alapok lerakásával szokás, ezért itt sem rossz bizonyítvány, ha körbeszimatolunk előtte, mint sem hogy valami csalódás érjen minket a végén. 

Alulértékelt, kiszínezet, ismeretlen, ez a három szó ugrik be most és mindig, ha a bollywoodi filmekről beszélek(ünk). Igaz ez az otthoni semmilyen állóvizes - háborúnak közel sem nevezném - időszakra meg mindenkire: országra vagy emberre, aki egy kicsit se érzi indiainak magát. Talán a legjobban a faluban repkedő pletykákhoz tudnám hasonlítani a hindi filmipar megítélését, annak változását, alakulását. Mert ahogy egy ilyen nulla primer tartalommal bíró sztorit színeznek ki az öreglányok (oh, sry), úgy formálódik bollywood az emberek által és azok fejében. Lehet nem direkte - itt jön képbe az ismeretlenség - tesznek hozzá vagy vesznek el információkat, viszont a legtöbb ami érkezik a filmgyárról, az onnan érkező alkotásokról azok nem mindig a poitív mérleget nyomják le. Oké, sarkítok egy csöppet, ámbár i.e. volt az, amikor az erről szóló fáma kontent, akárhonnan is érkezzen (szakértőtől, átlagembertől) pontos, releváns, friss megosztásra helyezte volna a hangsúlyt. Alulértékeltség evör.

Konklúzió: mi is hibásak vagyunk ebben emberek, de nem csak mi. Ha nincs in csak put, akkor a megsokszorozódik azon információk száma, amelyek nem fedik a valóságot, eltérnek attól, és talán még flamek is lesznek. Jó, lehet nem szeretni Bollywoodot, úgy ahogy én a valószínűségszámítást, az rendben van, viszont nem is állok neki tanármódra krétával táblára egyenleteket vésni, képleteket megoldani meg ilyesmi. A probléma az, meglátásom szerint, hogy nincs elég forrás, ami irányt mutatna, ami hiánypótló tudna lenni. A félinformáció pedig nem információ, kevés esetben ad annyit, amennyi elvárható lenne (többet soha), és veszélye a meg+nem+osztott másik 1/2, amit lehet soha sem tudunk meg majd azután. Példaként áll itt Bollywood, amelyről ugyan tudunk dolgokat, ezt+azt hébe-hóba, azonban az nagyrészt (biztos) nem elég ahhoz, hogy pálcát törjünk felette vagy hogy jól ismernénk ki magunkat benne. Az első lépés tehát a megismerés.